Nincs még engedélye a Sziget Fesztiválnak

Bár a Sziget fesztivál a szervezők szerint minden előírásnak megfelel, a rendezvény és ennek részeként egy körülbelül 30 méteres torony, a mai napig nem kapott hatósági engedélyt - ismerteti a Magyar Nemzet hétfői száma. A III. kerület polgármestere hétfő délelőtt visszautasította, hogy "a felelősség elhárítása miatt" kérték a fővárosi kormányhivatalt egy másik eljáró hatóság kijelölésére a Sziget ügyében.

  • MTI MTI
Nincs még engedélye a Sziget Fesztiválnak
A napilap cikke szerint a szervezők Újbuda jegyzőjétől várják a fesztivál megrendezéséhez szükséges engedélyeket, amelyeket még a hatóság vizsgál. Benis Dániel, az augusztus 10-től 15-ig tartó rendezvény háttértechnikai vezetője a lapnak elmondta: még nincs meg minden engedély.

A fesztivál egyik kiemelt helyszíne lesz az a 30 méter magas, kilátóként és vendéglátó teraszként működő "szupertorony", amelynek kivitelezését a Vodafone mobilszolgáltató finanszírozza.

A Sziget ügyében az elmúlt csaknem két évtized gyakorlatával szemben idén azért nem Óbuda-Békásmegyer hatósági vezetője jár el, mert a kerület "érintettségre" hivatkozva a fővárosi kormányhivatalt kérte egy másik eljáró hatóság kijelölésére. A III. kerületi önkormányzatnál nem indokolták, miért hárították el maguktól a felelősséget. Így került az ügy a XI. kerület jegyzőjéhez, aki a mai napig nem adta ki az engedélyt. Az ügyben a lap hiába kereste a Vodafone sajtófőnökét.

Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője szerint ők minden előírásnak megfelelnek. A napilap azon kérdésére, hogy sokakban kétségeket kelthet a "szupertorony" biztonsága, kifejtette: az építmény szerkezeti elemeiben semmiben sem különbözik az úgynevezett nagyszínpadtól, így ott sem lehet gond. Hangsúlyozta, hogy a toronyra, akárcsak a színpadokra, nem kell külön engedélyt kérni.

Ezzel szemben Ughy Attila, a fővárosi közterület-hasznosítási bizottság fideszes elnöke határozottan állítja, hogy engedély nélkül semmiféle torony nem építhető. Az ügy további furcsasága, hogy a városházán még mindig úgy tudják, az illetékes hatóság Óbuda - ismerteti a Magyar Nemzet.

A III. kerület polgármestere visszautasítja, hogy "a felelősség elhárítása miatt" kérték a fővárosi kormányhivatalt egy másik eljáró hatóság kijelölésére a Sziget ügyében – így reagált Bús Balázs a Magyar Nemzet hétfői cikkére. A polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a hivatkozott, bulvármédiára jellemző szenzációhajhász szamárságokat Óbuda-Békásmegyer polgármestereként visszautasítom, egyben kérem, hogy az újság és újságírója a jövőben tartózkodjon a hasonló pontatlan fogalmazástól".

A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat érintett az engedélyezési eljárásban, mivel területet ad bérbe a Sziget Kft.-nek. Márpedig a szabályozás szerint "az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése". Ebből következően a III. kerületi önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el.

Közben a III. kerület polgármestere visszautasította, hogy "a felelősség elhárítása miatt" kérték a fővárosi kormányhivatalt egy másik eljáró hatóság kijelölésére a Sziget ügyében – így reagált Bús Balázs a Magyar Nemzet hétfői cikkére. A polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a hivatkozott, bulvármédiára jellemző szenzációhajhász szamárságokat Óbuda-Békásmegyer polgármestereként visszautasítom, egyben kérem, hogy az újság és újságírója a jövőben tartózkodjon a hasonló pontatlan fogalmazástól".


A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat érintett az engedélyezési eljárásban, mivel területet ad bérbe a Sziget Kft.-nek. Márpedig a szabályozás szerint "az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése". Ebből következően a III. kerületi önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el.