Erőszak, bandaháborúk, tanárverés - mindennapok Borsod középiskoláiban

Nemcsak "egyszerű", indulattól vezérelt tanárverések zajlanak több nagy múltú, mára nehéz helyzetbe került oktatási intézményben, hanem valóságos bandaháborúk zajlanak időnként a különböző településekről származó diákok között. Az érintett pedagógusok reménytelennek látják a helyzetet, szerintük a fenntartók sem foglalkoznak a problémáikkal.

  • Kovács István, Miskolc Kovács István, Miskolc
Erőszak, bandaháborúk, tanárverés - mindennapok Borsod középiskoláiban

Az ózdi Bolyai Szakképző Tagiskolában ebben a tanévben számszerűen a Farkaslyukból bejáró tanulók kerültek erőfölénybe, amivel vissza is élnek. Előtte arlói és járdánházi fiatalok között tombolt a bandaharc, csupán annak bizonyítására, hogy kik az erősebbek, melyik csoport alázhatja meg a többieket. Érdeklődésünkre a nevük elhallgatását kérő, főként nyugdíjas pedagógusok részletekbe menően elmondták, mi is zajlik mostanában az egykor szakmai sikereiről híres oktatási intézményben, ahonnan évtizedeken át a helyi vaskohászat és a bányák szakember utánpótlása került ki.

Egy farkaslyuki tanuló például a 2012-13-as tanévben több iskolatársát megverte, zsarolta, órákon zenét hallgatott vagy tanítás közben engedély nélkül elhagyta a tantermet. Ha úgy gondolta, hogy megéhezett, evett, az őt rendre figyelmeztető pedagógust pedig megfenyegette.  Decemberben vér is folyt az ózdi szakképzőben. Két fiú – arlói és farkaslyuki - vitája szurkálásig fajult, néhány órával később ezért a főépület folyosóján a farkaslyukiak próbáltak revansot venni az arlóiakon. A tömegverekedésnek a rendőrök vetettek véget.

Januárban két lány verte egymást véresre az iskola folyosóján, mint utólag kiderült, szerelemféltésből. Őket is bilincsben vitték el, mint a többi ügy gyanúsítottját.

Rablások, lopásokvannak az intézményben, sok esetben a sértett félelmében nem is mer szólni az ellene elkövetett bűncselekményről. Néhány pedagógus viszont elárult:, nem telik el olyan hét, hogy ennek ellenére ne hívnának többször is rendőrt a durva atrocitások megfékezésére.

képünk illusztráció
AFP / Marcus Fuehrer

Lopás, megalázás

Durva esetek fordultak elő az elmúlt hónapokban - a kollégiumból érkező hírek szerint - a diákszállón is. Gyakori a lopás és egymás megalázása. Volt, akinek a táskájába kentek fekáliát és oda végezték dolgukat, másnak a haját májkrémezték össze. A cigarettázás a törvényi szigorítások ellenére mindennapos probléma, a füvezés szintén. A fegyvernek minősülő tárgyak (például viperák) kiszűrésére, a táska átkutatására viszont a pedagógus nem jogosult.

A kollégium az Arany János Programban részt vevő tanulóknak biztosít szállást és tanulási lehetőséget. Az épületet 5-6 éve több tízmillióért korszerűsítették, a hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekek felzárkóztatását akarták így elősegíteni. Csakhogy a létszám évről évre csökken, mára húsz fő alá süllyedt, pedig indulásnál elérte az ötvenet. Minden évben jelentős munkát fektetnek a pedagógusok megyeszerte a kollégium népszerűsítésébe, nem sok sikerrel.

Borsodban nem csak az ózdi intézményre jellemzőek ezek a jelenetek. Miskolcon egy 19 éves diáklánnyal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást a rendőrkapitányság. A tanuló 2013. február 4-én az egyik miskolci szakképző iskolában tanítási órán bántalmazott egy tanárnőt. A pedagógus arra kérte a tanulót, kapcsolja ki a telefonját, illetve ne hallgassa hangosan a zenét. A diáklány nem tett eleget a tanárnő felszólításának, akit végül bántalmazott. Őrizetbe vétele után a bíróság gyorsított eljárásban egy év nyolc hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt, pártfogói felügyeletének elrendelése mellett. 

A Diósgyőri Szakképzőben az iskolai szünetekben becsukják a tantermek ajtóit és ügyeletes tanárok tarják fenn a rendet a folyosókon. A fokozottabb ellenőrzés bevezetése óta csökkent a fegyelemsértések száma, de így is előfordul, hogy renitens diákokat kell másik iskolába áthelyezni – mondta az iskola egyik pedagógusa, aki azt kérte, hogy ne áruljuk el a nevét.

A hvg.hu részletes információt kért a B.-A.-Z. Megyei RFK sajtóosztályától a borsodi iskolákban történt rendőri intézkedések számáról. „Borsod–Abaúj–Zemplén Megyében tavaly a rendőrség összesen kilenc esetben járt el és fejezett be büntetőeljárást pedagógussal szemben történt, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Természetesen más, kisebb súlyú jogsértések esetében is jártak el a helyi rendőri szervek, azonban ezekről pontos és részletes, teljes körű statisztikai kimutatást és elemzést készíteni jelentős időráfordítást igénylő, több rendőri szervezeti egység koordinációját igénylő többletfeladat lenne” – közölte a kommunikációs iroda.

Az önkormányzat sem segít

Több ózdi pedagógus és szülő várt volna megoldást a városi önkormányzat vezetőitől, ezért Márton Ferenchez független képviselőhöz fordultak panaszukkal. A képviselő a közgyűléseken többször elmondta a szakképzőből hozzá érkezett problémákat, említett konkrét eseteket is, aminek eleinte volt némi hatása. 2011 december 2-től 2012 január 31-ig napi nyolc órában négy polgárőr segített az iskolai rendfenntartásban, illetve nagyobb létszámmal biztosították a fegyelemi tárgyalások rendjét. A polgárőröket viszont visszarendelték, Fürjes Pál polgármester pedig Márton Ferenc újabb felvetésére kifejtette, hogy a szakképző nem városi fenntartású iskola, ezért oda nem tudnak biztonsági őrséget állítani.

Egy szakismereti tárgyakat tanító tanár erre azt mondta a hvg.hu-nak, a szép múltú iskola szerinte már nem is létezik a városi önkormányzat számára, pedig az ominózus események a városházától néhány száz méterre történnek. A tantermekben már-már lehetetlen a tanítás a hangos, telefonáló vagy rádiózó diákok miatt. A tiszteletlen beszólásokat a tanárok inkább elengedik a fülük mellett. A polgármester 2012 nyarán azt ígérte, szervez egy műszaki bejárást az egyre lepusztultabb épületegyüttesben, ahol az 1960-as évek óta semmilyen felújítás nem történt. Erre nem került sor, pedig beáznak a folyosók és a tornaterem, pereg a belső vakolat, vagyis lenne javítani való.

AFP / Jack Guez

A fenntartók hallgatnak

A Bolyai Bolyki főúti telephelyén és Petőfi úti székhelyén a 2012/2013-as tanévben eddig 20-nál több fegyelmi eljárás indult információink szerint, 2007 decembere óta pedig több mint száz. A problémásak között öt nem tanköteles korú tanuló is volt. Ezek során 9-10 diákot kizártak, de voltak, akiknek a büntetés felfüggesztésével adtak lehetőséget tanulmányai folytatására. Öt diákot más iskolába, néhányat másik osztályba helyeztek és folyamatban van újabb két-három ügy. Többen egybehangzóan állították, előfordult, hogy a felfüggesztett büntetésben részesült tanulók rövid időn belül ismét elkövetnek valamit, így a fegyelmi büntetés életbe lépett és végre kellett hajtani.

A nekünk nyilatkozó pedagógusok azt mondták, abszurd, hogy egy munkanélküliséggel sújtott térségben valódi hiányszakmákat tanítanak (például hegesztő), amikhez külön ösztöndíjak is rendelkezésre állnak, ugyanakkor a jelenlegi törvények miatt még az alapvető iskolia rend betartását sem tudják biztosítani a pedagógusok, így szakmailag lehetetlen helyzetbe kerülnek. Nincs egyszerű dolguk a szülőknek sem.  Berki Lajos ózdi kisebbségi elnök a szülők panaszait megismerve több fegyelmi tárgyaláson vett részt a Bolyaiban, ám a probléma megoldásában ő sem járt sikerrel. „Azok a felnőttek, akik két-három évtizeden át belefáradtak a munkahelykeresésbe és a szegénységbe, nehezen motiválhatók. Márpedig a felelősségre vont tanulók zöme ilyen családból származik, annak minden hátrányával” – nyilatkozta. Tudomása van arról, hogy az iskolában egyre agresszívabbak a diákok, a szülői értekezletek és fogadóórák látogatottsága gyér, a szülők által megadott elérhetőségek sokszor nem léteznek, így a kapcsolattartás is nehéz. A szülők írásbeli értesítését az intézmény alulfinanszírozása nehezíti, hiszen még bélyegre sincs pénz.

Az ózdi Bolyai Szakképző fenntartója idáig a Megyei Intézményfenntartó Központ volt, a sorozatos központosítások után azonban az Emberi Erőforrások Minisztériumához kerültek. A MIK vezetője, Koncz István írásban kérte az intézményben zajló eseményekkel kapcsolatos kérdéseinket, melyeket továbbküldött az új fenntartóhoz. Választ azonban két hét eltelte után sem kaptunk.