szerző:
hvg.hu

Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján, amelyet Rogán Antal nyújtott be a parlamentnek. Az V. kerületi polgármesternek tavaly már volt egy javaslata, ami elvileg a közbiztonságot szolgálta volna, de a helyi lakók és a vendéglátósok közt dúló háború fegyvere lett. Csak Erzsébetváros százmilliót kaszálhat az új közteherrel, igaz, elvileg meghatározott célra kell visszaforgatni. Ugyanakkor az eddig fenyegett kocsmák fellélegezhetnek: egy 300 fős, nagy forgalmat bonyolító bár legfeljebb 180 ezret fizetne havonta, cserében nem kell a csendet akaró lakosoktól tartania.

Még a pénteki napon benyújtják a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amely rendezni hivatott a budapesti belvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitva tartását – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen (a javaslat azóta már elérhető az Országgyűlés honlapján). A módosítás lényege, hogy a világörökségi területen lévő, éjfél után is nyitva tartó vendéglátóhelyek – várhatóan augusztustól – úgynevezett felügyeleti díjat fizetnek majd az önkormányzatnak, amelyet köztisztasági és közbiztonsági feladatok finanszírozására kell fordítani.

A felügyeleti díj naponta és vendégenként húsz forint lesz, vagyis egy háromszáz fő befogadására képes szórakozóhelynek havonta nagyjából 180 ezer forintot kell fizetniük. A befogadóképességet a tűzoltóságtól kapott engedély alapján állapítják meg, ahol pedig ilyen még nincs, ott három négyzetméterenként számolnak egy vendéget. A felügyeleti díj összege ugyanakkor nem haladhatja meg éves szinten a szórakozóhely által fizetett iparűzési-adóalap 0,5 százalékát, a pénteken beterjesztett törvénytervezet szerint a díjat negyedévente kell majd megfizetni önkormányzat erre a célra létrehozott számlájára. Bencze György, az erzsébetvárosi vagyonkezelő holding vezetője szerint a leginkább érintett VII. kerület százmilliós bevételre számít.

©

Rogán Antal szerint pontatlan lenne a díjat romkocsmaadónak nevezni, mert az célhoz kötött lesz, nem szabadon felhasználható. A beszedett pénzt az önkormányzatok szerinte többek közt arra költhetik, hogy több járőr kiküldését kérjék a rendőrségtől, (a frakcióvezető-polgármester szerint az V. kerületnek már régóta van ilyen szerződése a rendőrséggel), vagy közterület-felügyelőket fizessenek, illetve „intenzív takarítást” végezzenek hajnalonként.

Állítólag nem így akarták

Rogán még tavaly szeptemberben nyújtott be törvényjavaslatot, amely szerint a világörökségi területen – Budapesten ez a Duna-partokat, a Várat, a Citadellát, az Andrássy utat és környezetét jelenti –, éjfél és reggel hat közt csak a rendőrség engedélyével lehetett volna nyitva tartani szeszes italt is árusító üzletet. A rendőrségnek azt kellett volna vizsgálnia, hogy a bárok tevékenysége milyen hatással van a közbiztonságra, illetve „a személy- és vagyonbiztonságra”.

A korabeli indoklás szerint „a világörökség területén üzemeltetett, a szórakoztatást az illegális erotikus szolgáltatással összekötő intézmények (bárok, night-clubok) veszélyt jelenthetnek mind a közbiztonságra, mind pedig a kialakult városképre”. A törvény végső formájában – fideszes módosító indítványok elfogadása után – azonban ettől jelentősen eltért: a rendőrség helyett a jegyzőhöz került az éjszakai alkoholárusítás engedélyezése (a rendőrség csak úgynevezett szakhatóság lett, vagyis ki kell kérni a véleményét).

A belső kerületek jegyzői nem sokkal a törvény elfogadása után használni is kezdték az új eszközt, és éjfél után bezárásra köteleztek több ismert szórakozóhelyet, például a VII. kerületi Szimpla Kertet, amelynek hangos vendégeire régóta panaszkodnak a Kazinczy utca környékén élők (a szórakozóhelyek üzemeltetői fellebbeztek, és máig sem zárnak be éjfélkor). Az ORFK szerint ugyanakkor „illegális erotikus szolgáltatás, illetve kábítószer-kereskedelem gyanúja nem merült fel a korlátozott helyek esetében”.

Ötméteres körzetért felel a kocsmáros

Rogán pénteken azt mondta: felismerték, hogy a tavalyi törvénymódosítást pontatlanul fogalmazták meg, így az a szabályosan működő vendéglátóhelyeket korlátozza, ezért úgy döntöttek, hogy az üzemeltetőkkel együttműködve, az V-VI-VII. kerületi önkormányzatok tapasztalatait és jogos felvetéseit figyelembe véve új jogszabályt dolgoznak ki. A polgármester már januárban megígérte, hogy módosítják a törvényt, de Szini Béla, szórakozóhelyeket üzemeltető vállalkozó szerint azért húzódott ilyen sokáig, mert számos fórumot tartottak, száz-kétszáz üzlet tulajdonosával egyeztettek.

A törvény, illetve a végrehajtásáról szóló belügyminiszteri rendelet hatályba lépése után a szórakozóhelyeknek nem kell külön rendőrségi engedélyt kérniük az éjszakai nyitva tartáshoz, viszont ha bűncselekmények történnek a környezetükben – ötméteres körzetükben –, akkor bevárathatják őket. Szini szerint a törvény megoldja azt a régi problémát is, hogy a helyben lakók bejelentései alapján lehetett a helyiséggel szemben fellépni, lesz objektív mérce, hiszen szabályozni fogják, hol és hány kamerát kell felszerelni, vagy hány vagyonőrt kell alkalmazni.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a tavalyi törvénymódosítás indoklásában szereplő erotikus bárokkal, Szini azt mondta: mivel helyhez köthetők lesznek a szabálysértések és bűncselekmények, "például az üzlethez köthető konzumhölgyek" könnyebb lesz az ilyen helyiségeket bezárni, és ezek fél éven belül nem is nyithatnak újra. Rogán a saját kerületében szorgalmazza majd egy informális testület felállítását, ahová két embert a szórakozóhelyek tulajdonosai, egyet az önkormányzat delegál, és amely előkészíti, hogy mire költsék a bevételt.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Netanjahu átadta a külügyi tárcát, de két másikat megtartott

Netanjahu átadta a külügyi tárcát, de két másikat megtartott

Meghalt A Bukás című film Hitlere

Meghalt A Bukás című film Hitlere

Az első arab védelmi miniszternő a libanoni kormányban

Az első arab védelmi miniszternő a libanoni kormányban

Takács Krisztián lett Korlát új polgármestere

Takács Krisztián lett Korlát új polgármestere

„Hihetetlenül ritka” lelet: 95 millió éves, 1 méteres lábnyomokat találtak, és most várják az embereket

„Hihetetlenül ritka” lelet: 95 millió éves, 1 méteres lábnyomokat találtak, és most várják az embereket

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak