A társaság két vezetője a kormány helyett kapta a pofont a "rohamtempóban kiépített, tesztelés nélkül üzembe helyezett" e-útdíj-rendszer miatt, amely bevezetése után "órák alatt összeomlott, és azóta is futószalagon termeli a botrányokat" - mondta a DK politikusa.
Varju László szerint az e-útdíj megvalósításra kiírt eredeti tender győztese januárban visszalépett, mert szerinte az alvállalkozóját "megzsarolták". A kormány viszont "nem a nyertes céget védte meg a zsarolástól, nem a zsarolót kereste és büntette meg", hanem úgy döntött, maga veszi kézbe az ügyet - írta közleményében.
Hozzátette, az e-útdíj bevezetése utáni problémák azt mutatják, erre az államnak - a miniszterelnök korábbi állításával szemben - nem volt meg a megfelelő képessége.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfői közleményben cáfolta az Index hírportál értesülését, amely szerint a két vezetőt "az e-útdíj-rendszer körüli botrányok" miatt menesztették. Az ÁAK vezetőinek távozása és az útdíj rendszer bevezetése között nincs összefüggés, a szakemberek más területen kapnak komoly szakmai tapasztalatot igénylő feladatokat - hangsúlyozta az állami pénzintézet, megjegyezve: az e-útdíj rendszer sikeres bevezetése Bakó Attila és Horváth Róbert áldozatos munkájának is köszönhető.