szerző:
Szegő Iván Miklós

Szerdán lesz hetven éve, hogy Horthy Miklós megpróbálta kivezetni Magyarországot a második világháborúból, ami csúfos kudarccal végződött. Egy új kutatásból most az is kiderül, hogy Kállay Miklós miniszterelnök már 1943-ban közvetítőn keresztül tapogatózó tárgyalásokat kezdett a szlovákokkal egy esetleges közös kiugrásról. Ám Pozsony előbb Kassát akarta cserében, majd inkább a románokkal és a horvátokkal fogott össze a területi revízió érdekében. Végül a szlovákok a románokat követve szakadtak el Németországtól és kezdtek háborúba a megszállt Magyarország ellen. Janek Istvánnal, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársával a friss kutatásairól beszélgettünk.

hvg.hu: Hetven éve, 1944. október 15-én Horthy Miklós és a Lakatos Géza vezette kormány rosszul szervezett kiugrási kísérletet hajtott végre. A végeredmény közismert: a magyar hadsereg zöme nem állt az akció mellé, a németek Horthyt a hatalom átadására kényszerítették. Szálasi Ferenc vezetésével pedig a nyilasok jutottak hatalomra. Miért nem volt a kísérlet sikeres és mivel járt a kudarc az ország számára?

Janek István: Horthy kiugrási akciója a honvédség egyes tisztjeinek ellenállása, a szervezetlenség és a németek közbelépése miatt fulladt kudarcba. Horthy lemondott, a megzsarolásával a németek azt is elérték, hogy Szálasi uralmát legitimálja. Az ország a nyilas hatalomátvétellel még kiszolgáltatottabbá vált a náciknak és végül a német oldalon maradtunk. A nyilasok pedig szinte feltétel nélkül végrehajtották a németek minden utasítását. Az ország hadszíntérré vált, Magyarország nagy része és Budapest is romba dőlt. A közvetlen következmények a nyilas rémuralom és a budapesti zsidóság elleni nyilas intézkedések lettek.

hvg.hu: Egyáltalán időben próbálkozott-e Horthy és a magyar vezetés – a sikeres augusztusi román kiugrás után bő másfél hónappal?

J. I.: Berlint váratlanul érte Románia kiugrása, emiatt 1944. augusztus végén a német frontot a teljes összeomlás fenyegette. Edmund Veesenmayer magyarországi német követ később azt állította, hogy a budapesti követséget már össze is csomagolták a romániai hírekre. Ennek ellenére a németek Szlovákia, Ausztria, Jugoszlávia irányából tudtak volna annyi katonát összeszedni, hogy Magyarország nagy részét elfoglalják még egy augusztusi kiugrási kísérletnél is. Szerintem nem a késés, inkább a szervezetlenség volt a kiugrási kísérletre jellemző, valamint a tisztikar megbízhatatlansága. Sok magyar tiszt szimpatizált a németekkel. Horthy parancsai nem jutottak el a frontra a hozzá hű egységekhez, emiatt eleve kudarcra volt utalva az egész. Talán ha még vártak volna egy két hetet, hogy közelebb jussanak a szovjet csapatok Budapesthez, nagyobb esélyük lett volna a sikerre. De ehhez egyértelmű pálfordulásra lett volna szükség, a frontot meg kellett volna nyitni azonnal az oroszok előtt és a magyar hadseregnek vagy egy részének azonnal át kellett volna állnia.

Janek István
©

hvg.hu: Voltak-e a magyar vezetésnek korábbi kísérletei a németekkel való szakításra?

J. I.: A kiugrás gondolata a magyar vezetésben 1942 végétől, illetve a sztálingrádi vereségtől és a második magyar hadsereg doni pusztulásától, 1943 elejétől egyre erőteljesebbé vált. Kállay Miklós akkori miniszterelnök politikai céljának azt tekintette, hogy az országot lassan kivezesse a háborúból, eltávolodjon a németektől. Horthy és Kállay között hallgatólagos megegyezés született: a kormányfő szabad kezet kapott a kapcsolatok újrafelvételére a nyugati szövetségesekkel. Kállay vissza akarta szerezni az ország politikai mozgásszabadságát, és akár a semleges, nem hadviselő státust is elérni.

hvg.hu: Ekkor tárgyaltak az angolszász hatalmakkal a kiugrásról?

J. I.: A magyar vezetés elképzelése az volt, hogy az angol és amerikai erők balkáni partra szállása és a magyar határ megközelítése esetén Budapest átáll az ő oldalukra. Mivel a kormány az ország területi integritását és függetlenségét nem akarta kockára tenni, nagyon óvatosan és körültekintően kellett megkezdeni a puhatolózást és a tárgyalásokat az angolszászokkal. 1943 februárjától fokozatosan kiépültek és Magyarország német megszállásáig folyamatosan fenn is maradtak e titkos kapcsolatok. Ezekről azonban a németek is tudtak. A kapcsolatok egyik fontos eredménye volt az a jobbára hallgatólagos megállapodás, amely szerint a magyarok nem lőnek a légterünkön áthaladó angolszász gépekre, azok pedig nem bombázzák a magyar városokat. A magyar vezetés félt a német megszállástól, de attól is, hogy ha nem tesz semmit, elveszítheti az angolszász hatalmak szimpátiáját és hátrányos helyzetbe kerül a későbbi békekonferencián. Az oroszokkal 1943-ban nem akart tárgyalni Budapest, ebbe csak 1944-ben volt kénytelen belemenni.

hvg.hu: Az Ön egyik új kutatása a szlovákokkal keresett kiugrási együttműködést vizsgálja. Mit tervezett Kállay 1943-44-ben?

J. I.: Ráébredt, hogy nagyobb esélye van egy kiugrási kísérletnek, ha szomszédjai közül néhánnyal együttműködési megállapodást köt, vagy legalább eléri, hogy ne avatkozzanak be a háborúból kiválást célzó magyar tervekbe. Így került a képbe Szlovákia. Kállay többször is hangoztatta, hogy támogatja Szlovákia önálló államiságát, a magyar politika nem akarja azt veszélyeztetni. Mivel 1943-ban a két ország között feszült volt a viszony, Kállay a kisebbségi és a határkérdést háttérbe szorítva szeretett volna kapcsolatba lépni a szlovák kormánnyal. Abból indult ki, hogy hosszú távon mindkét államnak érdeke a tengellyel való szakítás, és a tárgyalások felvétele a szövetségesekkel.

hvg.hu: Tiso, a szlovák fasiszta állam feje 1939-ben tényleg sajnálta, hogy egy évvel korábban nem egyezett meg a magyarokkal a határmódosításról?

J. I.: Igen. Tiso és Esterházy János, a szlovákiai magyarság politikai vezetője között 1939 júniusában lezajlott egy beszélgetés. Ekkor Tiso azt mondta, hogy ha előre tudta volna, milyen határmódosításra kerül sor az 1938-as első bécsi döntéssel, akkor még abban az évben, Komáromban megegyezett volna a magyar kormánnyal az átadandó területek nagyságáról, s a két ország már 1939 elején gazdasági, kulturális és politikai megállapodásokat köthetett volna. Így az első bécsi döntésre sem lett volna szükség (ekkor kapta vissza Magyarország a Trianonban Csehszlovákiához csatolt területek déli sávját), mivel kétoldalú tárgyalásokon rendezték volna a kérdést. Ennek alapján Kállay okkal feltételezte, hogy Tiso együttműködésre bírható. Megbízottai 1943 februárjától tapogatózó tárgyalásokba kezdtek Szlovákiában egy esetleges kiugrással kapcsolatos elképzelésről.

hvg.hu: Kivel tárgyaltak Kállayék?

J. I.: Kállay személyesen nem tárgyalt a szlovák vezetéssel, hiszen ez nagyon veszélyes lett volna. A németek ügynökei mindenütt ott voltak. Először hivatalos diplomáciai csatornákon próbálkozott. Kuhl Lajos pozsonyi magyar követ 1943. február 10-én ebédre hívta a követségre Jozef Tisót. A találkozót elhalasztották, mivel Tiso édesapja közben elhalálozott, de későbbi időpontban sem állapodtak meg. 1943. március 19-én Ján Spišiak budapesti szlovák követ tárgyalt személyesen Kállayval. A kormányfő jelezte, hogy számára érthetetlen Szlovákiának a magyar kisebbséggel szemben folytatott politikája: „Miért igyekeznek mindig belénk kötni, és ezzel a marakodással megnehezíteni minden komolyabb és nagyvonalú közeledést, amely mindkét államnak csak közös érdeke lehet.” Spišiak fölvetette, hogy Szlovákia visszakaphatná Kassát. Kállay ezt nem fogadta el, de hangoztatta Szlovákia függetlenségének fontosságát. Spišiak támogatta a jószomszédi viszony kialakítását, s úgy vélte: ez mindkét állam érdeke.

hvg.hu: Kit bízott meg Kállay a titkos egyeztetésekkel?

J. I.: Ronkay Ferenc magyar országgyűlési képviselőt, akinek személyesen Tisóval kellett tárgyalnia. Ismeretségük régebbre nyúlt vissza. Az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus idején Ronkay mutatta be Tisót Kánya Kálmán magyar külügyminiszternek. Mivel Tiso és a magyar politikusok 1938-as tárgyalásai Szlovákia esetleges csatlakozásáról Magyarországhoz felsőbb politikai körökben köztudomásúak voltak, Ronkay úgy gondolta, hogy 1943-ban újra kísérletet tehetnének megbeszélésekre.

hvg.hu: Ekkor is Szlovákia Magyarországhoz való csatlakozásáról tárgyaltak?

J. I.: Nem, ekkor már nem a csatlakozás, hanem az együttműködés feltételeinek megteremtése érdekében találkoztak. Ronkay 1943. március 20-án tárgyalt Tisóval annak báni, szlovákiai plébániáján. Kállay is tudott erről, Ronkay részletes feljegyzésben tájékoztatta őt a megbeszélésekről.

Pozsony, Szlovákia: a város bombázása 1944 június 16-án B-24 Liberator bombázókkal
©

hvg.hu: Hogyan jutott el Ronkay Tisóhoz?

J. I.: Egyszerűen bejelentkezett hozzá. Tiso régi ismeretségük miatt fogadta őt. A képviselő mindenekelőtt biztosította Tisót: magánemberként, és nem a magyar kormány megbízottjaként van jelen, megbeszéléseik tartalma bizalmas. Először a két ország közös gazdasági érdekeiről beszélt, amit veszélyeztet a német gazdasági előretörés. Felvázolta az ezeréves együttélés előnyeit és hosszantartó hatásait, majd aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szlovákok Szovjetunió és Eduard Beneš (volt és leendő csehszlovák elnök) iránti szimpátiája miatt a németek protektorátust vezethetnek be Szlovákiában. Tiso ezt kizártnak tartotta.

hvg.hu: Mit javasolt a németek ellenében Ronkay?

J. I.: Sokkal eredményesebbnek vélte, ha Szlovákia és Magyarország összefog, és egymás oldalán küzd a német gazdasági hegemónia ellen. Ezt képletesen is értette, és valószínűleg Tiso Németországhoz való elkötelezettségét akarta felmérni. A két állam közti megegyezés első lépéseként azt ajánlotta Tisónak, hogy írja fel elgondolásait „egy fehér lapra”, és az ezeken túli kérdésekkel kapcsolatban megindulhatna a közös vita. Tiso viszont kitért az ajánlat elől, mert az szerinte a szlovákiai közvéleményben kedvezőtlen hatású lenne. Megállapodtak: beszüntetik az egymás elleni propagandát és kisebbségeikre is jobban odafigyelnek. Tiso kifejtette: „Tudom azt, hogy egymásra vagyunk utalva, mint a történelem folyamán mindig, és mint reális ember, tudom azt, itt élnünk és halnunk kell.” Az „itt élnünk és halnunk kell” szavakkal Esterházy János gondolataira utalt a két nép egymásrautaltságáról. Esterházy egy beszédében fejtegette, hogy a Szlovákiában élő magyarságnak együtt kell működnie a szlovákokkal.

hvg.hu: Mennyire voltak fogadókészek Pozsonyban a magyar kiugrási tapogatózásra?

J. I.: A szlovák vezetés, illetve Tiso nem akart részt venni kiugrási kísérletben. Ők a németektől függtek és az államiságuk is nekik volt köszönhető, ezért nem akartak szakítani. 1944-ben a németellenes Szlovák Nemzeti Felkelés alkalmával és 1945-ben is Tiso kitartott németbarátságában. A Ronkayval való tárgyalás után Tiso, illetve a szlovák politika nem volt ellene egy regionális együttműködésnek, de azt nem Magyarországgal, hanem Romániával képzelte el. Tuka szlovák miniszterelnök még 1943. március végén felajánlotta Antonescu román diktátornak, hogy erősítsék meg a két állam közötti együttműködést. Arról is megállapodtak, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát, a román hadsereg a segítségükre sietne. Az együttműködés az 1943-as év végéig azt jelentette, hogy kicserélték egymás értesüléseit a magyar belpolitikáról és diplomáciai lépésekről.

hvg.hu: Nevezhetnénk ezt mini-kisantantnak is?

J. I.: A bécsi döntések revíziójában érdekelt Szlovákia és Románia megegyezett az egymáshoz való közeledésben 1940-ben. Mindkét állam korábbi területeinek visszaszerzését tekintette egyik legfőbb külpolitikai céljának. 1941. április végén, gyakorlatilag megalakulása után azonnal, csatlakozott hozzájuk harmadikként a független Horvátország, mivel neki is voltak területi vitái Magyarországgal. Ezzel körvonalazódni látszott a „mini kisantant” újjáalakulása Magyarország ellen. Ám a szlovák külpolitika – miután Berlinből határozottan jelezték, hogy a kisantant megújítása nem lehetséges Németország szövetségesei között -, kénytelen volt ezt leállítani és a kulturális kapcsolatok fejlesztésére szorítkozni.

hvg.hu: Elárulták-e a magyarok terveit a szlovákok Hitlernek?

J. I.: A németek másodlagos forrásokból, illetve a titkosszolgálatuk révén értesültek a kapcsolatfelvételről, de a megfigyelésen túl nem tettek egyelőre semmit. A szlovák államelnök a Ronkayval folytatott tárgyalás tanulságait figyelmen kívül hagyva nem Budapestre utazott, hanem Németországba, ahol előadta Hitlernek fenntartásait a magyar sajtó hangneméről és a Szent István-i állameszméről.

hvg.hu: Mit gondolt Hitler a magyarokról?

J. I.: Hitler tudta, hogy a szlovák vezetést úgy nyerheti meg, ha garantálja Szlovákia területi integritását és államisága fenntartását, a Szent István-i eszmét pedig elítéli, amit meg is tett. A Tiso szlovák államelnökkel folytatott 1943. április 22-i (öt nappal előtte Horthyval tárgyalt) tárgyalásokról készült jegyzőkönyv. Amikor Tiso a magyarokra panaszkodott, Hitler a leghatározottabban kijelentette: „A Szent István-i birodalom a maga ezeréves határaival soha többé nem fog életre kelni.” Azt is leszögezte: „Németország sohasem tűrné, hogy Magyarország esetleg Szlovákia ellen forduljon”. Megjegyezte: ha a jelenlegi háború befejezése után a magyarok és a románok még háborúskodni akarnak egymással, az a Német Birodalmat nem érdekelné, de „Szlovákia bizalommal számíthat Németország védelmére”. Azt is elmondta Tisónak, hogy Horthyval tudatta: nem bízik Kállayban. Hitler tehát ügyesen használta ki Tiso, illetve a szlovákok félelmeit a magyar revíziós elképzelésektől.

hvg.hu: Mi történt ezután?

J. I.: A magyar kormány 1943 szeptemberében újabb kísérletet tett a közeledésre. Szeptember 17-én Baross Gábor volt magyar országgyűlési képviselő (nem keverendő össze a korábbi közlekedési miniszterrel – szerk.) Tuka szlovák miniszterelnökkel a kétoldalú viszonyról magánjellegű beszélgetést folytatott. Tuka a viszony javításának három feltételét említette. Mindenekelőtt be kell fejezni a Szent István-i állameszme és más magyar revizionista szólamok hangoztatását. Ha ez nem lehetséges, akkor a magyar kormány jelentse ki, hogy ezek az elképzelések nem érintik Szlovákiát. Másodszor: a határokat igazítsák ki Szlovákia javára etnikai alapon. Harmadszor: Magyarország vegye figyelembe, hogy Szlovákiát köti a Németországgal megkötött Schutzvertrag (védelmi szerződés), ezért németellenes politikát nem folytathat.

hvg.hu: Tuka után kihez fordult Baross?

J. I.: Kihallgatást kért Tiso titkárságán. Ott azonban azt javasolták neki, hogy írásban adja elő mondanivalóját az elnöknek. Baross ezt elvetette, és visszament családjához a szállodába, ahol ebéd közben egy rendőr kereste fel, és utasította: hagyja el Szlovákiát. Kuhl szerint, mivel Tiso és Tuka kölcsönösen figyeltette egymást, bármelyikük elrendelhette Baross kiutasítását. Tuka azért, hogy így megakadályozza Baross és Tiso megbeszélését, Tiso pedig azért, mert félt, hogy a tárgyalások a németek fülébe jutva hátrányosan befolyásolhatják Szlovákia megítélését. Baross még egy kísérletet tett a kapcsolatfelvételre, de Tiso a kérést megtagadta, s közölte: csak akkor fogadhatja, ha hivatalos megbízólevele van a magyar kormánytól. Baross ekkor elállt tervétől.

Horthy Miklós és Adolf Hitler 1938. augusztus 22-én Németországban
©

hvg.hu: A szlovákok miért nem fogadták el a magyar együttműködési ajánlatot?

J. I.: A szlovák vezetés nem volt felkészülve egy kiugrási kísérletre, s a pozsonyi kormány németbarát volt. Egyedül a szlovák katonai vezetés tisztjei és néhány szlovák diplomata próbált lépéseket tenni a kiugrásra. Ferdinánd Čatloš szlovák honvédelmi miniszternek konkrét terve is volt: el akarta fogni a szlovák vezetés nácibarát tagjait és államcsínyt végrehajtani 1944 augusztusában. Eszerint hadserege a Vörös Hadsereg szövetségeseként harcolt volna tovább, a szlovák területeket együtt felszabadítva. A szlovákok a Kassa környéki magyar egységek ellen vonultak volna, azonnal hadba lépve Magyarország ellen. Čatloš küldöttséget menesztett Moszkvába, ahol felajánlotta: Pozsony visszavonja a Szovjetuniónak és szövetségeseinek küldött hadüzenetét, hadat üzen Magyarországnak, s megszakítja kapcsolatait Berlinnel. Čatloš átállási tervével magát és a szlovák államiságot is menteni akarta, de terve meghiúsult. A németellenes Szlovák Nemzeti Felkelés idején eljutott a felkelőkhöz, ám ők elfogták, Moszkvába szállították, ahol börtönbe csukták.

hvg.hu: Volt-e együttműködési kísérlet magyar és szlovák katonák között?

J. I.: 1944 elején nem hivatalos kapcsolatfelvétel történt Pozsonyban Kádár Gyula, a magyar katonai elhárítás főnöke és Čatloš között. Arra jutottak, hogy a háború a németek számára elveszett, és ez Magyarországra és Szlovákiára is súlyos csapást jelenthet. Egyetértettek: nem kellene ellenségesen viszonyulniuk egymáshoz, hanem Kádár szerint kapcsolatot kell teremteni, és „adott időpontban közösen cselekedni”. Čatloš kevés reményt látott erre: „A politikusok vakok, nem lehet velük beszélni, mereven elzárkóznak minden közeledéstől a magyarok felé.” Kádár szerint a katonák jobban megérthetnék egymást és egy katonai együttműködést a politikusok is kénytelenek lennének elfogadni. A közeledés konkrét módját is megbeszélték. Kádár feladata volt elintézni, hogy négy-öt szlovák tiszt kölcsönös tájékoztatás címén Magyarországra látogathasson. Ezt lehetővé tették volna a szlovákok magyar tiszteknek is, sőt Szombathelyi Ferenc vezérezredes (1944 áprilisáig vezérkari főnök) és Čatloš is találkozott volna. Čatloš kivitelezhetőnek vélte a tervet. Visszatérte után Kádár Ghyczy Jenő külügyminiszternek és Szombathelyinek is beszámolt, ők támogatták a kapcsolatfelvételt. Hamarosan négy szlovák tiszt érkezett Pestre. Ám az 1944 márciusi német megszállás után a kapcsolatok kiépítésére, elmélyítésére már nem kerülhetett sor.

hvg.hu: Mi volt a németek álláspontja Szlovákia és Magyarország esetleges kiugrásáról? Mit terveztek Magyarországgal?

J. I.: A németek 1944-ben a magyar hadsereg lefegyverzését tervezték, elképzeléseik szerint Magyarország megszállásában szlovák, román és horvát csapatok is részt vettek volna. A szlovákok az első bécsi döntés alkalmával visszakapott területeket kapták volna meg. 1944. május 12-én Tiso Klessheimben, a Führernél tett látogatása alkalmával megkérdezte: vajon a Führer nem mérlegeli-e egy különbéke megkötését a nyugati szövetségesekkel. Hitler ezt a lehetőséget kategorikusan visszautasította, és csak abban az esetben lett volna hajlandó „mérlegelni”, ha ő diktálhatja a békefeltételeket. Tiso az utolsó találkozás alkalmával azzal búcsúzott Hitlertől, hogy „ő és a szlovák nép tudja, mi a hűség”. Szlovák vezető körökben reménykedtek egy Németország és a nyugati szövetségesek közötti különbékében, de ez minden alapot nélkülöző elképzelés volt.

Szegő Iván Miklós

(A szerző az OSZK 1956-os Intézet munkatársa.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Díjnyertes német nyelvű filmek Budapesten

Díjnyertes német nyelvű filmek Budapesten

Muszbek Mihály: Dönteni kell! Eredményes klubfutball vagy utánpótlásnevelés?

Muszbek Mihály: Dönteni kell! Eredményes klubfutball vagy utánpótlásnevelés?

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Őszi nap-éj egyenlőség 2019: olvasta már a verset, amit a Google mára ajánl?

Őszi nap-éj egyenlőség 2019: olvasta már a verset, amit a Google mára ajánl?

Szíven szúrta élettársát egy lajosmizsei nő

Szíven szúrta élettársát egy lajosmizsei nő