„A nincstelen, tulajdon nélküli ember másoknak kiszolgáltatott, függő helyzetben van, nem tekinthető szabad embernek. Ha egy társadalom többsége ilyen, az nem szabad, abban nem működhet megfelelően a demokrácia sem.” Lenkovics Barnabás (1950), a polgári jog, közelebbről a tulajdonjog szakértője, egyetemi tanár, volt ombudsman és jelenlegi alkotmánybíró ezzel az elméleti felfogással lesz az Alkotmánybíróság elnöke egy olyan időszakban, amikor az állam épp a legkreatívabban fogja fel a magántulajdon kérdését.

Hogy eshet akkor épp rá a Fidesz választása? A válaszhoz segítséget nyújthat két másik vélemény Lenkovicsról 2003-ból, ombudsmani hivatali idejéről. Halmai Gábor szerint például „a legfőbb baj nem azzal van, amit csinál, hanem azzal, amit nem". Máshol egy neve elhallgatását kérő szakértő úgy fogalmazott: „Lenkovics olyan jogász, akiben nincs meg az eredendő bizalmatlanság az állammal szemben”.

Sokszor említik, hogy alkotmánybíróként Lenkovics így vélekedett az Ab jogkörének szűkítéséről: „A kö­rülmények változásával (az Ab-nak – a szerk.) lépést kell tartania. Ugyanazon mércéket, melyeket stabil vagy legalábbis annak vélt körülmények között az Alkotmánybíróság kidolgozott és a jogalkotóval szemben alkalmazott, a jelentősen megváltozott történelmi körülmények között változatlanul alkalmazni nem lehet. Ez bizonyos mércék dogmává merevedését eredményezné, a törvényhozás, a kormányzás, sőt a jogállam működését bénítaná meg, ami lehetetlenné tenné a válság kezelését.” Illetve: „Az Alkot­mánybíróságnak is tudomásul kell vennie, ha lényegesen megváltoznak a körülmények, megváltozik az a közeg, amiben az Alaptörvény is létezik, a jogállam is működik, vagy nem ugyanúgy működik. Felszínre kerülnek a hiányosságai, visszásságai, és az új körülmé­nyek között az új kérdésekre új válaszokat kell keresni.”

Lépcsőről lépcsőre

Lenkovics paraszti családból származik, nagyszülei háromszor élték meg, ahogy az országon átvonuló megszállók, kommunista kormányok kisemmizik őket – nagyanyja emiatt lett öngyilkos. A tulajdonjog kérdései tehát érzelmileg is megalapozottan foglalkoztatták a gyerekként hittant tanuló, tehetséges jogászhallgatót.

Az ELTE Állam és Jogtudomá­nyi Karán 1974-ben végzett summa cum laude minősítéssel, szakdolgozata A gazda­sági verseny jogi kérdései címet viselte. Lépésről lépésre halad az egyetemi oktatói ranglétrán („Egész tudományos pályafutásomat tudatosan építettem fel. Ez is a szülői ház hatása. Apámék is lépcsőről lépcsőre építették fel az életüket, célokat tűztek ki maguk elé.”) 1982-ig tanársegéd, 2000-től egyetemi tanár az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén. 1991-ben védi meg kandidátusi disszertációját Tulajdonjogi rendszerválto­zás címmel, 1998-tól négy évre elnyerte a Széchenyi Professzori Ösz­töndíjat. 1999. március 22-én tartotta habi­litációs előadását A tulajdon társa­dalmasítása és magánosítása címmel.

Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök professzora volt, tanította őt, és államfői időszakában első számú  jogi szakértőként maga mellé is vette a Sándor-palotába. 2000 és 2005 között a köztársasági elnök 14 alkalommal emelt törvényességi vétót (3-at baráti, 11-et ellenzéki kormány alatt), s az Alkotmánybíróság mindegyiknek helyt is adott – köztük olyanokkal, mint a kórházprivatizációs törvény, az MNB jogállásának a változása, a közbeszerzés változtatása vagy az EP-képviselők választása.

Az ombudsman

2001. július 1-től 2007. április 20-ig volt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Gönczöl Katalin után került a posztra, aki médiaérzékennyé tette az ombudsmani hivatalt, aktivista módon járt elöl a jogtudatosság elterjesztésében és a különböző problémás területek helyzetének nyilvánosság előtti bemutatásában. Lenkovics és helyettese, Takács Albert átpolitizált időszakban kerültek az ombudsmani székbe, az akkori kétpárti rendszer szokásai szerint vélhető volt, hogy Lenkovics a Fideszhez áll közelebb, Takács pedig az MSZP-hez. Lenkovics mindenesetre tévékamerák előtt is kifejezte örömét Orbánnak, hogy a kormánya alatt dolgozhat.  Az állampolgári jogok biztosaként nem a Gönczöl-féle aktivista irányt folytatta, hanem a beérkező panaszokra koncentrált, az ügyhátralékot próbálta ledolgozni. Ugyanakkor bevezette a panaszok előszűrésének rendszerét, s míg 2000-ben, Gönczöl alatt 7826 befejezett panaszra még 1394 ilyen vizsgálat jutott (17,8 %), 2002-ben 5153-ra már csak 488 (9,5 %). Az előszűrés rendszerében a panaszok nagy részét hatáskör hiányában utasította el a hivatal.

Ez azonban nem akadályozta meg, hogy több kifejezetten átpolitizált, olykor nem kifejezetten ombudsmani hatáskörbe illő ügyben véleményt mondjon: ilyen volt pl. a biztosítások felmondásának ügye. 2003-ban a biztosítótársaságok az árvízveszély miatt felmondták a Tisza-menti érintettekkel kötött szerződéseket, s ekkor Lenkovics is megszólalt. Úgy érvelt, a biztosítóknak nem volt joguk felmondani a szerződéseket, mert  a biztosítás célja „hogy az általa nyújtható biztonság megteremtésével védje a kiemelkedően fontos alapjogok közül az élethez (a testi épséghez) és a tulajdonhoz való jogot” – többen ezt vitatták, mondván, így az államnak mindenkivel biztosítást kéne kötni, s a biztosítás amúgy is a károk kockázatának átvállalása. Ezt az ajánlását nem is fogadta el sem a PSZÁF, sem az Igazságügyi Minisztérium (az ombudsman állásfoglalásai nem köteleznek, ajánlások, és csak a biztos személye, ismertsége, karizmája, személyes tőkéje szerez nekik érvényt, vagy nem).

Egy Lenkovicshoz kapcsolt tipikus ügy volt a köztisztviselői esküszövegé. 2001-ben az eskü szövegébe választhatóvá vált az „Isten engem úgy segéljen” mondat, ami az MSZP szerint sértette a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat, mert a belső meggyőződésre lehet abból következtetni, ha valaki mondja vagy elhagyja. Lenkovics szerint ez nincs így, „mivel a tradicionális szöveg választását vagy nem választását motiválhatja vallási, jogi, etikai, filozófiai, hivatali-hivatásbeli, tradicionális vagy bármely más személyes meggyőződés, illetőleg ezek közül több is, egyik megoldás sem érinti az állam és az egyház – mint két nagy társadalmi intézményrendszer – egymástól való elválasztását, a személyes (szubjektív, legbensőbb) döntés sem egyikkel, sem a másikkal direkt kapcsolatba nem hozható.”

A hivatal továbbfejlesztése kapcsán Lenkovics úgy vélte, más területekre is ki lehetne terjeszteni az ombudsmani jogkört (pl. a sajtó és a kiadók jogtalanságokat követnek el büntetlenül), és az ajánlásokat kötelező érvényűvé kellene tenni (fellebezhetően), azaz hatósággá kellene válnia a hivatalnak.

Az alkotmánybíró

2007 áprilisa óta alkotmánybíró, bírói döntései közül kiemelkedik az előzetes választási regisztráció elmeszelése, a családok védelméről szóló törvény, mely hátrányosan érinti az élettársi viszonyban élőket, és a hajléktalanokat kriminalizáló törvényi intézkedésekkel sem értett egyet. Ellenezte viszont a 2011 végi alkotmánytoldalék törlését, és a törvényes bíróhoz való jogot sértő rendelkezések megsemmisítését.

Elnökségével egy erős állami szerepvállalást hirdető, konzervatív jogtudós kaphat szerepet, akinek nem a sajtószabadság lesz vélhetőleg a legfontosabb prioritás, és nyíltan abortuszellenes nézeteket vall. Az Ab jogkörének szűküléséről és szerepének változó felfogásáról így vall: „A 'szociális jogállam' objektív és szubjektív, belső és külső kényszerek hatására – visszavonulóban van. Mindezt sokan Európa-szerte, így nálunk is a 'demokratikus jogállam' és az alkotmányosság válságaként élik meg.” Kérdéses, hogy az államhoz lojális, kevésbé aktivista, nem éppen konfrontatív stílusáról híres Lenkovics elnöksége alatt az Ab képes lesz-e olyan döntések meghozatalára, mint az előzetes választási regisztráció vagy a három dobás törvényének elmeszelése, vagy a bírák tömeges és rajtaütésszerű nyugdíjazásának és az egyetemi hallgatók 8–12 éves röghöz kötésének megakadályozása volt Paczolay Péter alatt.

Az sem mellékes, hogy 2016-ban lejár az alkotmánybírósági mandátuma, az Országgyűlésben pedig kétharmados döntésre van szükség, hogy hosszabbíthasson. Addig elválik, hogy kormánypárti szemszögből jól végezte-e munkáját.