Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Tizenöt évig volt a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője, de csak akkor írt cikket, ha megtámadták, tíz évig tévéje is volt, képernyőre mégsem vágyott. Autokratikus vezető, aki a médiumait kézi irányítással igazgatja; hidegfejű üzletember, akinek egyetlen rossz éjszakát sem okoz, ha tucatnyi embert kell kirúgnia; kedvenc „motiváló” eszköze pedig a megfélemlítés – így jellemezték forrásaink Liszkay Gábort, a fideszes média egyik legfontosabb alakját. A G-nap után, két évtizedes együttműködést feledve elhagyta Simicska Lajost, új kormánylapot gründolt az Orbán-kabinetnek, most pedig átvette a Mediaworks-médiacsoport irányítását.
A hatvanéves Liszkay Gábor Debrecenben született, az ELTE jogi karán szerzett diplomát. A XIII. kerületi tanács lakásosztályán, majd az Országos Mentőszolgálat jogi osztályán írta a szerződéseket, 1989-ben kerül a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalathoz. A legjobbkor. A Pallast bekebelező Hírlapkiadó Vállalat élére Antall József osztálytársa, Horti József kerül. Az ambiciózus fiatal jogász hamar nélkülözhetetlenné vált a szinte a teljes magyar média fölött diszponáló, „halbiológus” főnöke számára: 1992 áprilisában a helyettese lett, 1994 elején pedig már az örökébe lépett. Egy akkori hírlapkiadós ismerőse szerint Liszkay könnyen váltogatta politikai nézeteit, számára egy volt fontos, mindig a győztes oldalon állni. Ezt látszik bizonyítani, hogy bár az MDF alapító tagja volt – állítólag ezért rúgták ki a meteorológiai szolgálattól az 1990-es választás előtt –, 1993-ban, amikor már világos volt a választási bukás, kilépett a pártból. Ugyanakkor élvezte a Boross-kormány bizalmát.
Liszkay Gábor a Hír TV elnökeként 2004-ben és tavaly, a Simicska-szakítás idején. Hallgat a hatalomra
Túry Gergely
Nem tudni pontosan, mekkora része volt a Magyar Nemzet jobbratolásában és privatizálásában, de jellemző, hogy a visszaállamosított és ismét a Hírlapkiadó portfóliójába került lap szellemi függetlenségét biztosító szerkesztőségi chartát nem volt hajlandó aláírni. Feladata eredetileg az volt, hogy továbbadja a lapot a jobboldal számára megbízható külföldi sajtócégnek, csakhogy az 1994. április 26-án lezárult adásvétel után az MDF vezette koalíció elbukta a választásokat. Boross Péter igyekezett a Horn-kormány elől kimenteni a lapot, és miközben folyt a politikai alkudozás, Liszkay cselekedett: a nevető harmadik, a jobbra tolódott Fidesz közelébe szöktette a tekintélyes Magyar Nemzetet.
A tulajdonos Állami Vagyonkezelő Rt.-t megkerülve öt évre bérbe adta – az Esti Hírlappal és a nyereséges Expressz hirdetési napilappal együtt – a Mahir Rt.-nek. A Mahir többségi tulajdonosa, a B-Reklám Kft. néhány nappal korábban került részben Simicska Lajos tulajdonába. Liszkay igazmondásáról elég annyi, hogy később úgy nyilatkozott, nem is tudta, kik a Mahir tulajdonosai. Simicskának nem kellett hogy fájjon a feje a 200 millió forintos éves bérleti díj miatt sem, ugyanis Liszkay néhány nappal korábban egy reklámcég, a felerészben Stumpf István későbbi fideszes kancelláriaminiszter testvére által birtokolt Hudson Kft. közbeiktatásával, 149 millió forintos állami megbízást adott a Mahirnak a lapok népszerűsítésére.
A két ügylet akkor Liszkay állásába került. A bíróság – igaz, csak 1998 novemberében, az első Fidesz-kormány idején – kimondta a lapbérbeadás jogszerűségét, Liszkay kirúgásának jogszerűtlenségét, és ő az elmaradt járandóságát is megkapta. De ennél sokkal fontosabb volt, hogy bekerült – ráadásul tőke nélkül – a formálódó fideszes gazdasági hátországba. Közben Töröcskei Lászlóval alakított ügyvédi irodát, annak a mostanra kegyvesztetté lett Töröcskei Istvánnak a testvérével, aki később a Hír Televízióba és a Magyar Nemzetbe is bevásárolt. Liszkay előszeretettel járt el sajtóperekben; képviselte többek között Szemjon Mogiljevicset is, akit a média orosz maffiózóként emlegetett. Saját vállalkozásai is Töröcskeiéhez kapcsolódtak: Lászlóval együtt – akit még a Magyar Nemzettől ismert – igazgatósági tagok voltak annál a részvénytársaságnál, amely megvásárolhatta a Hírlapkiadó szilvásváradi nyaralóját. Liszkay felügyelőbizottsági tagja volt a Töröcskei családi borászatnak is. Mind szorosabbá vált a kapcsolata Simicskával is: 1994 után két, hozzá köthető cégben – a Mahir Cityposter Kft.-ben és a Hung-Ister Filmprodukció Rt.-ben – lett felügyelőbizottsági tag.
Az első Orbán-kormány idején a Postabank kérésére megismételte első sikeres mutatványát, a lapszöktetést: ezúttal igazgatótanácsi tagként az akkor 300 ezer példányszámban megjelenő Szabad Föld kiadási jogát „szabadította ki” – a kisebbségi tulajdonos Ringier tiltakozása ellenére – a lap nevét viselő részvénytársaságból, és vitte át egy másik, tisztán postabankos cégbe. Pályája csúcspontja, amikor 2000-ben, jobboldali értelmiségiek tiltakozása közepette levezényelte, hogy a mérsékelt konzervatív Magyar Nemzetet bekebelezze a radikális hangú, Simicska-féle Napi Magyarország. A még akkor is tekintélyes lap munkatársainak zömét kirúgta, vagy maguk mentek el, csak a bejáratott fejlécre volt szüksége, ami alatt felépített a Napi Magyarország stábjával és szellemiségével egy – Kerényi Imre szavaival – felfegyverzett vezérhajót. Az újságírói tapasztalat nélkül elnyert főszerkesztői cím ehhez nem volt elég, tulajdonrészt is kért. A Simicskához köthető tulajdonos cégek eladták neki a lapban birtokolt részesedésüket, a Nemzet Kft. pedig Simicska-közeli cégekbe vásárolt. Eltéphetetlennek tűnő kötelékek épültek ki a két férfi között. Pénzben nem volt hiány, áramlottak az állami hirdetések, sőt az állami Szerencsejáték Rt. Sportfogadás című lapját is az újság mellékletévé tették.
Liszkay a 2002-es kormányváltás után szerepelt legtöbbet a nyilvánosság előtt. Az elveszített jogtalan gazdasági előnyöket a „sajtószabadság és a demokrácia lábbal tiprásának” nevezte, sőt úgy vélte, őt magát is üldözik, amikor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték első fokon, mert elmulasztotta megújítani fegyvertartási engedélyét. Voltak sikerei is: a Magyar Nemzet példányszáma az áremelés ellenére 100 ezer felett stabilizálódott, amiben persze nagy része lehetett annak is, hogy Orbán Viktor személyesen szólította fel híveit, hogy fizessenek elő rá. Mindemellett is kétségtelen menedzseri teljesítmény, hogy mindvégig nyereségesen üzemeltette és a Fidesz választási bukása után a jobboldal mindennapi szellemi betevőjévé tette a pártlapot. Az ő sztorijuk volt a D–209-es ügy, de lőttek mindenre, ami mozgott. A Magyar Narancs számításai szerint a kormányváltás utáni másfél évben 95 sajtóperük volt, a zömét elbukták. A belső ellenség sem bújhatott előlük: „munkáslevelezők” támadták álnéven Orbán potenciális pártbéli ellenfeleit. Ekkor volt a legkevésbé igaz, amit Liszkay – egyébként Boross Péter sértődött soraira – válaszolt: „A Magyar Nemzet nem párt-, hanem napilap.” Hasonlóan keménykedett a Hír Tv-nél is, ahol először igazgatótanácsi elnök, majd tulajdonos lett. A túl színes és öntudatos stábnak – Kóczián Pétertől Pörzse Sándorig – 2004 után ajtót mutatott, a helyüket kipróbált és fegyelmezett nemzetesek vették át. Két év múlva a Lánchíd Rádióval bővült a két jó barát, Simicska és Liszkay portfóliója.
A médiacsoportból a 2010-es kormányváltás után dőlni kezdett a nyereség és az osztalék. Amikor azt kérdeztük, miért romlott meg a viszonyuk, forrásaink azt válaszolják, nem romlott meg: Liszkay minden személyes ellen- vagy rokonszenv kikapcsolásával, hideg fejjel döntött a Simicska–Orbán-háborúban. Egy ideig követte ugyan a gazdáját, a kormánykritikusabb hangot megütő laptól néhány túlságosan vonalas szerzőt el is küldött, de a tavalyi G-napon „lelkiismereti okokból” felállt. Simicska még aznap kivásárolta a médiarészesedéseit „százmillió körüli pénzért” – ahogy akkoriban sűrűn adott interjúinak egyikében fogalmazott. Ezúttal azonban nem sikerült tökéletesen a lapszöktetés, azaz Liszkay nem tudta magával vinni a Nemzet stábjának nagyobb részét, csak a felső vezetőket.
Ismerős feladat következett: új kormánylapot gründolni az „ellenzékivé” vált Nemzet helyett. A terep elő volt készítve: megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot, amit Magyar Idők néven indított újra. Mára kivásárolta a dohánybizniszből jött tulajdonostársát, Sánta Jánost, a Karc FM-mel pedig rádiót is szerzett. Az állami hirdetések dőlnek ugyan, az olvasók, és a valamirevaló szerzők azonban távol maradnak.
A nemrégiben Mészáros Lőrincközelivé tett Mediaworksnél mindeközben a múlt héten Liszkay első ember lett. Céljai még homályosak a közvélemény előtt, de a „szüneteltetett” Népszabadság körüli helyzet az örök háttérember Liszkay módszereire utal. Aki a magánéletében is rejtőzködő, nem rázza a rongyot. Egyetlen szenvedélyéről ismert, imád a Balatonon vitorlázni, állítólag kiválóan használja ki a változékony szeleket.
