Izgalmas történelmi vita zajlik a Magyar Időkben Jány Gusztávról, a 2. magyar hadsereg parancsnokáról és bűnösségéről, akit a háború után a népbíróság halálra ítélt, és 1947-ben kivégezték. A napilapban Ungváry Krisztián történész reagált Szakály Sándor írására, ebben az olvasható, hogy Jányt ártatlanul ítélte el a népbíróság. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis 1993-ban hatályon kívül helyezte a halálos ítéletet. Ungváry szerint azért, mert a népbírósági ítéletek jelentős része koncepciós jellegű volt. Azt írja:

Jány bűnösségét "az eljárás során elsikkasztották, és sajnálatos módon ettől a magatartástól a rehabilitáló ítélet sem volt teljesen mentes".

Ungváry hosszasan sorolja a Jány bűnösségét alátámasztó állításokat: a 2. magyar hadseregparancsnokságon kettős bíráskodás volt, tömegesen végeztek ki civileket, Jány bűnpártolást követetett el ebben az ügyben, kétszer is elrendelte a "tizedelést", katonái zsidókat és más civileket végeztek ki megszállt területeken. Ugyanakkor Jány felelősségét önkéntelenül is csökkenti Ungváry: korlátolt, "csak katona" személyiségként jellemzi Jányt, akire Horthy gyakorlatilag teljesíthetetlen terhet rótt azzal, hogy egyszerre adta ki neki a német parancs teljesítését (amely nem engedélyezte a visszavonulást) és a magyar vér kíméletét. Az viszont Jány felelőssége, hogy az összeomló magyar hadsereghez az utolsó pillanatban még kiszállíttatott több tízezer munkaszolgálatost.

Ungváryval a cikk alatt vitába száll Berszán György, egyrészt hangsúlyozza, hogy az 1993-as ítélet fel is mentette Jányt az ellene felrótt háborús bűntett vádja alól, azaz megilleti "köznapi nyelven is az ártatlan szó". Az Ungváry által felhozott állításokat is árnyalni igyekszik, például a Jány által a frontra rendelt munkaszolgálatosok számát, és szerinte ha civileket végeznek ki törvénytelen módon, az nem hívható bíráskodásnak. "Sajnos előfordulhatott, hogy megszállt területeken kivégeztek ártatlan civileket is, de a szervezett ellenállás fegyveres partizánjai, akik ugyanúgy ölték az ellenséget, ahogy az ellenség is ölte őket, talán más történelmi mérce alá tartoznak" – azaz Jány a partizánok ellen jogosan harcolt.

A vitacikkek egyfelől a jogi igazságot keresik, másfelől azt nyomatékosítják, hogy rendes jogi eljárás ma már nem folytatható le. Ungváry cikke ezért inkább a történelmi felelősségről szól, ezért is van tele feltételes módú igékkel, amelyeket Berszán számon kér nála.

Berszán viszont megpróbál megmaradni a jogi síkon. Holott már az 1993-as ítéletben is az olvasható (forrás): "A Legfelsőbb Bíróság tartózkodott attól, hogy állást foglaljon olyan kérdésekben, amelyek megítélése a történészek feladata. Így nem volt elemzésének tárgya a háború igazságos vagy igazságtalan volta, a hadmozdulatok katonai, szakmai szempontú értékelése". Ezért Jányt nem is helyzete vissza tiszti rangjába. Tehát a jogi és a történelmi kérdések különválasztandók – mégis összecsúsznak most a két történész vitájában.

Ha Jány vallomását hitelesnek fogadjuk el, ő beismert sok mindent: "az orosz polgári lakosságot munkára igénybe vevő honvéd személyeknek a lakossággal szembeni kíméletlen eljárásra adtam parancsot. Beismerem, hogy a tábori bíróságok által hozzám felterjesztett halálos ítéleteket jóváhagytam. A kivégzett személyek neveire, valamint az általuk elkövetett bűncselekményre, melyekért őket halálra ítélték, nem emlékszem. Ha hozott bármelyik tábori bíróság nazarénusok ellen halálos ítéleteket, mert azok hitüknél fogva nem akartak harcolni vagy hadi munkát teljesíteni, úgy ezeket az ítéleteket én jóváhagytam." De azt is vallotta, a szolgálati szabályzatot soha nem szegte meg.

A golyó általi halált hozó ítélet is különleges: a népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette Jányt, aki azonban nem kért kegyelmet, mert ezzel elismerte volna a bűnösségét. Tildy Zoltán köztársasági elnök végül elutasította a kérvényt.