Unja már mindenki, mint a halált, hogy szóvá tesszük az Orbán-rezsim vezetőinek a népmegvető, emberellenes kijelentéseit. Lázár János miniszter szerint azért javul a közbiztonság, mert tele vannak a börtönök, és mert a közmunkásoknak meló után már nincs kedvük lopni.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda közleménye szerint Lázár „természetesen nem a tisztességesen és becsületesen dolgozó közmunkásokra gondolt, hanem azokra, akiket korábban a szocialista kormány belekényszerített a »megélhetési bűnözésbe«, és a segélyt bűncselekményekkel egészítették ki”. Lázár azóta körülbelül ugyanezzel a körítéssel elnézést kért.

No persze.

Azt is mondta korábban Lázár, hogy úgyszólván nevelő szándékból nem emelik a közmunkások bérét, mert ha 138 ezer forint a minimálbér, és a közmunkás 60-70 ezer forintot keres, akkor hanyatt-homlok fog menekülni az úgynevezett „versenyszférába” (mintha ott lenne munka).

A közmunkának kétféle célja van: 1. a szegények, a munkanélküliek megfegyelmezése büntetőmunkával, és 2. a munkanélküli-statisztika javítása.

A javadalmazott közmunkának lenne értelme és haszna a munkanélküli-segély változatlan folyósítása mellett, de így csak azt leplezi, hogy Magyarországon nincs munkanélküli-segély, ami világméretekben egyedülálló.

Köztudomású, hogy rengeteg faluban azért sok a munkanélküli, mert a rossz tömegközlekedés lehetetlenné teszi az ingázást az ipari, építőipari munkahelyekre. De a miniszter nem ilyesmiről beszél, hanem a szegényeket – és különösen fogékony hallgatóság fülének: a cigányokat – összefüggésbe hozza a bűnözéssel, mintha multimilliárdosok visszaéléseiről nem hallanánk naphosszat. Igaz, nem ők töltik meg a börtönöket.

A közvélemény lassan immunissá válik a népmegvető, embergyűlölő, lenéző szólamokra.

Lázár a jelenlegi kormány egyik legértelmesebb tagjának számít, akinek van humora, amolyan furfangos kópé. Reputációját – se neki, se a kormányának – az ilyen mélyen erkölcstelen locsogás nem rontja.

Lázár miniszter már korábban is hangot adott annak az alaposan átgondolt véleményének, miszerint a gazdag ember többet ér, mint a szegény. (Ezt olykor „tucatliberális” közíróktól is halljuk, a „vállalkozó szellemű polgár” és az „államfüggő proli” közötti – szerintük – szofisztikáltabb különbségtétel alakjában.)

Ez a nézet Rousseau és Petőfi óta elavult.

A tehetősök, a vagyonosok, a műveltek, a szerencsések, más szóval az uralkodó osztály erkölcsi fölényének tana egyrészt nem egyezik meg legtöbbünk személyes tapasztalatával, másrészt tudjuk, hogy a társadalmi pozíció (osztályhelyzet, foglalkozás, lakhely) véletlenszerűen kapcsolódik a személyiség belső értékéhez.

Ezért utálom szívből a „végzettség” fétisét is, bár ennek – mi tagadás – sokat köszönhetek: azok az egyetemek, amelyek meghívtak tanítani, éhen vesznének, ha a szülők csak az igazság keresése, a tiszta tudományosság és a nagy művészet átélése céljából fizetnék lányaik és fiaik ösztöndíját, nem pedig a neves egyetem diplomájának üzleti becse miatt.

És hadd jegyezzük meg: azokat, aki ráérnek lopni, nem föltétlenül az alsóbb néposztályok soraiban kell keresgélni.

A magyar miniszter kijelentéseiről százezrek értesültek. Szemük láttára, fülük hallatára közli velük az ország egyik vezetője, hogy utálja és megveti a magyar népet. A nép többsége ugyanis szegény.

Ez aligha fog bárkit visszatartani attól, hogy Lázár miniszter úrra szavazzon. A legtöbben beletörődtek, hogy ilyen nézetű emberek vezetik őket. Ők híresek, nagyhangúak, hatalmasok, gazdagok – természetesen lenézik a veszteseket, a nyomorultakat, a gyöngéket, a balszerencséseket, a rossz helyre születetteket. Megtehetik.

Ez a világ sora, édes kisfiam.