Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A 2015. november 13-ai párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét hajnalban szállították át franciaországi börtönéből Brüsszelbe, ahol gyilkossági kísérlet miatt kell bíróság elé állnia. A francia fővárosban 2015. november 13-án hét helyszínen követtek el merényleteket. A 130 ember halálát követelő párizsi terrortámadások elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Magyarországon pedig kampány van, ami Rogán Antal szerint sem lefutott, ezért a kormánypárt már mindenhol Sorost lát, azzal ijesztgetnek és hergelnek, olyankor is, amikor nem kellene. Itt a legfrissebb bejegyzés Fidesz Facebook-oldaláról:
Ma megkezdődött Salah Abdeslam, a párizsi merénylő pere. Ő csak a jéghegy csúcsa, mert a bevándorlással együtt több ezer terrorista érkezett Európába. Ha megvalósulna a Soros-terv és a kvóta, több ezer olyan terroristát osztanának szét, mint Salah Abdeslam.
Nem ez az első visszás bejegyzés, az is példátlan húzás volt, amikor a Fidesz már a bíróság előtt ítéletet hirdetett a Facebookon Ahmed H. ügyében.