"Olyan férfit akarok, aki kedves és megértő. Olyan nagy elvárás ez egy milliomossal szemben?" (Zsa Zsa Gábor)

Pedig olyan szépen indult: "Orbán Viktor is nyert az osztrák választásokon" – kürtölte világgá a lakájmédia tavaly ősszel azt, amit a gazdi hallani akart: bővülő európai mozgásteret, politikai térkép-átrendezést, osztrák-visegrádi közeledést, migrációügyi egyetértést, beidézve az összes mérvadó forrást: a Russia Today-t és Mráz Ágoston Sámuelt. Aztán eltelik pár hónap, és a Merkellel és Macronnal szemmagasságban tárgyaló Kurzról kiderül, hogy európai formátumú vezető, aki távolról sem kritikátlan Orbán-fan.

Sőt, olyannyira nem, hogy a pénzét is elvenné. Helyesen. Ez nagyjából a legkonstruktívabb javaslat, amit uniós vezetőtől az utóbbi időben Magyarországgal összefüggésben hallottunk.

Már a bécsi virslizés mellékprogramjaként megtartott kormányfői csúcstalálkozó sem éppen az volt, amit a Habony-művek várt tőle: a szigorúbb külső határellenőrzésekben és a kontrollálatlan migráció megállításában persze egyetértettek (mint minden épeszű ember), de itt kb. véget is ér a Bécs–Budapest-tengely.

Kurz Orbánnal közös sajtótájékoztatóján diplomatikusan elutasította az "illiberális demokrácia" modelljét, közölve, hogy a náluk lévő "szilárd és erős demokrácia" a megfelelő államforma, a világ valamennyi országa számára. Aztán: az osztrákok ugye pert indítottak az EU által engedélyezett, orosz finanszírozású Paks II. miatt, és nemcsak azért, mert elvetik az atomenergiát, hanem mert gyanúsnak találják a pályáztatás hiányát, ezen a megbeszélés egy jottányit nem változtatott. Orbán Kurznak kifogásolta az ott dolgozó magyarok családtámogatásának megkurtítását is, de úgy, hogy a megállítandó Brüsszeltől várja a megoldást, ez sem oldódott meg tehát. Végül Orbán még ígéret szintjén sem tudta áthúzni Kurzot a V4-be, Bécs köszöni, de maradna a "híd szerepnél" a visegrádiak és az EU között (nem mintha erre bármi szükség volna).

És ezután jött csak a java. Alig pár nappal a szivélyes, baráti hangulatú semmitmondás után az osztrák kancellár olyan interjút adott a liberális Der Standardnak, hogy azt nem teszi ki a NER az ablakba.

Már az roppant érdekes, hogy Kurz végig, következetesen hárítja az Orbán-közelségnek még a látszatát is, hangsúlyozva, hogy nem a magyar kormányfő volt az első fontos vendég Bécsben, dicsérve viszont holland liberális kollégáját, akivel "nagyon, nagyon, nagyon sok kérdésben" közel van az álláspontjuk. És a lényeg: ami az EU 2020-tól esedékes büdzséjét illeti, a nettó befizetők az ő partnereik, nem a Magyarországhoz hasonló nettó kedvezményezettek. Ezt egyébként elmondta Orbánnak is, minden továbbit tőle tessék megkérdezni, üzente.

Az adófizetők pénzével szűkmarkúbban kell bánnunk. (...) Jelenleg nagyon sok pénz folyik Kelet-Európába, miközben sok tagállam még csak nem is elégedett a juttatásokkal. Részben azt is megkérdőjelezik, hogy a pénz a megfelelő címzetthez jut-e egyáltalán, miközben Nyugaton arra panaszkodnak, milyen Európa-ellenesek ezek az államok

– tapintott a NER fájó pontjára az osztrák kancellár, aki Budapest esetében ugyan nem kötötte össze közvetlenül az EU-s pénzek utalását a demokratikus reformokkal, de hogy akár erre is kész lenne, mutatja Ankara példája. A törökországi emberi jogok lábbal tiprását ugyanis az EU-közeledési támogatások megvonásával büntetné, tegyük hozzá, teljes joggal, Törökországnak eleve nem is lehetne helye az EU-ban.

Magyarország viszont úgy tagja nevezett EU-nak, hogy az elmúlt hónapokban egyre nagyobb léptekkel közeledik a putyini–erdogani államszervezési modellhez, lám, már a civilek külföldi ügynökökként való megbélyegzése is eljött közénk. "Kellően bátornak kell lenni, hogy ezt megkérdőjelezzük" – jelentette ki Kurz a török támogatásokról, és ne legyen kétségünk, eljöhet a pillanat, amikor kellően bátor lesz ahhoz is, hogy ezt így a magyar és a lengyel EU-s támogatásokról is elmondja.

Az Európai Bizottság is pontosan látja persze, merre van itt a kötelező haladási irány, meg hogyan zajlik itthon egy 42 milliárdos pénzosztás, most már csak össze kéne kötnie a kellemeset a hasznossal: 2020-tól meg kell vonnia az uniós pénzeket Orbán Viktortól. Teljesen.

Ja, hogy Európában nem ildomos összekötni az uniós támogatásokat a politikai elvárásokkal? "Az uniós költségvetést nem szabad és nem is lehet furkósbotként használni egyes renitens országokkal szemben"? Már miért ne lehetne? Ez csak politikai akarat, a már említett kellő bátorság és erő kérdése, az egyetlen nyelv, amit a NER hajlandó megérteni. Erő felmutatásával, a fejlesztési pénzek megvonásának belebegtetésével (és persze a valóban létező kettős mérce kiiktatásával) emlékeztetni kell a tisztelt klubtársakat a klub szabályainak betartására, ill. a közös étkezőből már eddig is lenyúlt ezüst eszcájg szíves visszaszolgáltatására.

Angela Merkel tavaly szeptemberben már elég nyíltan utalt arra, hogy igenis

nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása.

Nem biztos mondjuk, hogy pont a teljesen kontraproduktív menekültkvóták ügye kapcsán kell ezt a szolidaritást demonstrálni (egy EU-tagállamnak valóban legyen joga nem befogadni azt, akit nem akar), de például a demokratikus intézmények lebontása már jó ok arra, hogy az EU megzsarolja az új magyar és lengyel autokratákat.

Ki akarod iktatni a független bíróságokat? Pártkatonáiddal töltöd fel az alkotmánybíróság meg az összes létező közintézmény, hivatal vezető posztjait? Állami kontroll alá veszed a közmédiát? Pártközeli oligarchavircsaftba folyatod az európai adófizetők pénzét? Hagyod, hogy korrupt bizniszen érjék a saját vejedet, majd kijelented, hogy "semmilyen üzleti üggyel nem foglalkozok", így, ká-val ráadásul? Már a nyelvtan miatt is kötelezettségszegési eljárást kéne indítania Brüsszelnek, nemhogy még további ezermilliárdok kritikátlan átcsorgatásával hosszú évekre megszponzorálja a NER lényegét, a kormányközeli, velejéig korrupt oligarcharéteg létrejöttét és erősödését.

A magyar gazdaság, pontosabban az arra rátelepedett párt- és államközeli oligarcharéteg olyan támogatót keresett, aki kedves és megértő, úgyhogy különleges eltartási szerződést, sugar kapcsolatot épített ki Brüsszellel, a megállítandó gazdag nagybácsival. Ez rövid távon egyszerre röhejes és demoralizáló, hosszú távon nettó nemzeti katasztrófa.

Tényleg meg kell állítani Brüsszelt, lehetetlen állapot, hogy tényleges piaci értéket előállító tevékenység helyett uniós pályázatvadászat folyik. A nyugat-európai adófizetők egy olyan rendszert támogatnak ezermilliárdjaikkal, amely "szabadságharcot" folytat ellenük, és egy, az európai értékekkel teljesen ellentétes közeget teremt meg a kontinens közepén: anti- és illiberálisat, autokratát, egyén- és piacelleneset, államfüggőt. Mire jó ez?

Miért nem fogjuk szaván a leghitelesebb forrást, és próbáljuk ki az életet uniós források, a GDP hatszázalékányi euró nélkül (ebből finanszírozzák a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a beruházások 90%-át)? Atlasz nyugodtan vállat vonhat, elvégre az ország Ráhelhez hasonlóan a saját lábán áll, "a gazdaság motorja nem az uniós pénz, hanem a magyar dolgozó emberek".

Kár, hogy a magyar dolgozó emberek erről mit sem tudnak.