szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az eseményt idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezte, aktuális pikantériáját pedig az adta, hogy pár hét múlva parlamenti választások lesznek, tehát a kormányfő-pártelnök egyúttal a Fidesz kampányát is megnyitotta a Várkert Bazárban.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A kormányfő 1999 óta tart évértékelőt, vagyis a mostani lesz a huszadik. Legutóbb, tavaly öt nagy támadás kivédését tartotta a 2017-es év feladatának, amelyhez új nemzeti politika létrehozását tartotta szükségesnek. Az öt támadást felsorolva közölte, hogy Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést, napirenden marad a migráció ügye, és meg kell majd küzdeni a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával. Mint mondta, a negyedik és az ötödik támadás az adópolitika és a munkahelyteremtő támogatások nemzeti hatáskörben tartását éri majd 2017-ben.

Az évértékelőről az alábbiakban élő hírfolyamban számoltunk be:

 

1 2 3 4
Sorrend megfordítása

Humoros hangulatban vannak a tüntetők

Az érkező vendégek kapnak hideget-meleget a tüntetőktől. „Kedves rendőrök, legyenek szívesek fellépni az itt látható tolvajok ellen” – hangzott el a demonstrálók hangosbemondójából. „Nagy bűnözők külön sávba, kicsik a másikba álljanak” – igazították el az autóval érkezőket.

„Egy kis alamizsnát!” – kiáltották az Audi A8-assal érkező Hegedűs Zsuzsának, aki láthatóan nem értékelte ezt.

Szatmáry Kristóf viszont kedélyesen nevetgélt, amikor megkérdezték tőle: „Hol a blokk, Kristóf?”

Így várják Orbánt az ellentüntetők - videó

Beindult a sajtóelhárítás

Kubatov Gábor titkára egyesével menti ki a gyalog érkező, újságírók közé szorult képviselőket, akik így megússzák, hogy a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatos kérdésekre válaszoljanak.

Bayer Zsolt szokott formáját hozta, amikor megközelítették az újságírók. „Hagyjatok már a francba!” – horkant fel.

©

Deutsch Tamás sem tűnt túl lelkesnek.

©

Kisvasútbérletet tessék!

„Ide parkoljon, aki beszántotta a Népszabadságot!”, „Ide parkoljon, aki legfőbb ügyészként bűnözőket mosdat!” – ilyen felirat olvasható a helyszínnél felállított kordon mögött álló tüntetők transzparensein. Vannak, akik folyamatosan a helikopterparkolót ajánljak az érkezők figyelmébe, és kisvasútbérletet is árulnak. A demonstrálók nagy része kék illetve rózsaszín "Együtt" feliratú széldzsekit viselt.

Munkatársunk beszámolója szerint egy meghívott kedélyesen fényképezi a demonstrálókat. Egy idősebb meghívott pedig dühösen azt vetette oda a tüntetőknek, hogy mondhatnának valami okosabbat is.

©

Érkeznek a vendégek

Sorra vesszük, eddig kik érkeztek meg:

Szalai Vivien
©
Budai Gyula
©
Ifj. Lomnici Zoltán
©

Parragh Lászlót alig akarják beengedni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hiába magyarázkodik a behajtást intéző rendőröknek, hogy lebetegedett a sofőrje, aki regisztrálta az autót és ő valójában a kamara elnöke, csak rövid telefonálás után engedték tovább.

Aztán a következő kordonnál megint telefont kellett ragadnia.

1 2 3 4

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Megöltek egy 24 éves nőt Dombrádon

Megöltek egy 24 éves nőt Dombrádon

Orbán: Sokan összekapaszkodtak, hogy eltüntessenek minket

Orbán: Sokan összekapaszkodtak, hogy eltüntessenek minket

Bemutatunk egy bűvésztrükköt, amely átverte Einsteint is

Bemutatunk egy bűvésztrükköt, amely átverte Einsteint is