szerző:
hvg.hu

A választás óta először adott interjút a Kossuth rádiónak Orbán Viktor, aki jókedvűen, boldogan ült be a stúdióba. Szerinte a vesztes ellenzéket nem kell kioktatni, inkább megértéssel kell felé fordulni. Nagy változásokat tervez a Miniszterelnökségen, de Varga Mihályt megtartja.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Megismételte, hogy a kormánypártok értelmezésében Magyarország és Európa jövője szempontjából a legfontosabb kérdés a bevándorlás lesz, márpedig, aki ebben hisz, annak erkölcsi kötelessége, hogy erről beszéljen is. "Ahhoz, hogy minden házba eljusson, amit az ember gondol (...), akkor azt százszor, és ha kell, ezerszer is el kell mondani. Ez monotóniatűrő-képességet, állhatatosságot igényel. Szakmai kérdés meggyőzni az embereket arról, hogy azt tekintsék a legfontosabb kérdésnek, amit mi magunk is."

A szokásosnál is alákérdezősebb interjú készítője, Nagy Katalin azt is felvetette Orbánnak, hogy mostanáig kellett várni a választási eredmények első, higgadt értékelésére, amit Filippov Gábor politológus adott a hvg.hu-nak. Erről, illetve arról szólva, hogy az ellenzéket megbénította a vereség, a miniszterelnök azt mondta: bár kétharmados többséget szereztek, ő továbbra is arra törekszik, hogy a kormánya háromharmados legyen, az egész magyar nemzet érdekeit kívánja képviselni.

Filippov Gábor: A Fidesz egyszerűen jobban ismeri a választókat

A Fidesz tarolásának oka olyan tudatos szervezetépítés, információgyűjtés és mozgósítás, ami még a Fidesz erőforrásfölényét tekintve is teljesítmény - mondja a választásokat elemezve Filippov Gábor. A politológus szerint az ellenzék nem csaphatja be magát azzal, hogy csak a vidéken vesztette el a meccset, és fontos tanulság, hogy a politika feladatát nem fogja elintézni sem a sajtó, sem a civilek, sem a választók - kegyvesztett oligarchák pedig végképp nem.

Azt is mondta, hogy tüntetni lehet a kormány ellen, a véleménynyilvánítás szabadsága adott, de tegyék ezt a demonstrálók békésen.

Arra, hogy az ellenzéki pártok a szavazatok újraszámlálását szeretnék elérni, úgy reagált: olyan ez, mintha egy focicsapat 4-0-ra nyerné a meccset, de az ellenfél követelné, hogy számolják újra a gólokat.

Az ellenzéki pártok vezetőihez is volt néhány keresetlen szava Orbánnak. Szerinte a politika szolgálat, a kapitány pedig nem hagyhatja el a süllyedő hajót, főleg nem elsőként. "Ez nagy tanulság nekünk is. Politikusok vagyunk, ennek a logikáját követjük, vagy karriert keresünk, és cikkcakkban haladunk, odaugrunk, ahol több lehetőség kínálkozik? Szolgálni kell. A haza nem lehet ellenzékben. Akkor is szolgálni kell a hazát, amikor éppen ellenzékben vagy" - magyarázta.

Amikor a riporter felvetette, "nem kell messzire menni, hogy kitaláljuk", ki szít békétlenséget az országban, Orbán közölte: régről ismeri Soros Györgyöt és azokat, akik hozzá hasonlóan spekuláns módra gondolkodnak. Szerinte ellenük nem lehet háborút nyerni, mert a nyerészkedést legyőzni nem lehet, mindig utat talál majd magának, éppen ezért folyamatosan harcolni kell ellenük.

Megvédte a Figyelő listázását is. Szerinte a demokrácia alapja az átláthatóság, ahhoz pedig, hogy az emberek döntést tudjanak hozni a saját sorsukról, tudniuk kell, hogy ki kicsoda és ki fizeti. Éppen ezért arra biztatta az újságírókat, hogy tárjanak fel minél több hálózatot, mert szerinte, ha valaki nem szégyell külföldi pénzt elfogadni, akkor azt felvállalni se szégyellje.

Jön a vadászat? A Figyelő már listázza Soros embereit

Új szintre jutott a civilek zaklatása a kormánypropagandista médiában: név szerint pellengérezték ki azokat, akik a Soros-bérencnek kikiáltott szervezeteknél dolgoznak, de kiderült, nem tudják alátámasztani azt a számot, amivel Orbán Viktor dobálózott.

Szóba került a kormányalakítás kérdése is, ezzel kapcsolatban közölte, hogy a célok számukra változatlanok: gazdasági növekedés biztosítása, a pénzügyek rendben tartása, a teljes foglalkoztatottság elérése, a biztonságnak és annak garantálása, hogy Magyarország magyar ország maradjon, valamint a családok és a nyugdíjasok támogatása. A kabinet struktúrája azonban átalakul, alkalmazkodva az előző évben tapasztalt változásokhoz.

Az új kormányban lesznek régi arcok, de sok lesz az új ember is, a legnagyobb változás pedig "az agyközpontban, a Miniszterelnökségen" várható. Azt még nem tudta megmondani, mikorra áll fel az új kormány, de azt hangsúlyozta, hogy szeretné, ha még a nyári szünet előtt elfogadná az új költségvetést az Országgyűlést. Emiatt már egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, aki a helyén marad az új kormányban is.

A demográfia alakulásáról s kérdezték a kormányfőt, aki kijelentette: átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel. Mondják el, hogy mit akarnak, mivel az ő gyermekvállalási szándékuk a "legszemélyesebb közügy". Szerinte ezt a megállapodást nem négy, hanem húsz-harminc évre kell megkötni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Bod Péter Ákos: Válság után, válságok előtt

Bod Péter Ákos: Válság után, válságok előtt

Az utolsó pillanatban is vakvágányra jutottak a Brexit-tárgyalások

Az utolsó pillanatban is vakvágányra jutottak a Brexit-tárgyalások

Annyit foglalkozik az ügyintézéssel, mint a gyerekeivel, és csak 7 órát alszik? Nem normális, de átlagos

Annyit foglalkozik az ügyintézéssel, mint a gyerekeivel, és csak 7 órát alszik? Nem normális, de átlagos

Kapcsolati konfliktus robbanthatta ki a kölni főpályaudvari túszejtést

Kapcsolati konfliktus robbanthatta ki a kölni főpályaudvari túszejtést

Magyarul is nézhető a vicces holland műsor, amelyben Orbán és a Sargentini-jelentés a téma – videó

Magyarul is nézhető a vicces holland műsor, amelyben Orbán és a Sargentini-jelentés a téma – videó

Félmilliárd a kormánytól Áder János alapítványának

Félmilliárd a kormánytól Áder János alapítványának