Már majdnem felszállt a Wizz Air egyik budapesti gépe, amikor rendőrök jelentek meg a fedélzeten

Lába kélt egy mobilnak, a hatóságok pillanatokkal a felszállás előtt visszafordították a gépet.

  • hvg.hu hvg.hu
Már majdnem felszállt a Wizz Air egyik budapesti gépe, amikor rendőrök jelentek meg a fedélzeten

Pillanatokkal a felszállás előtt, egy lopott mobil miatt kellett visszafordítani a Wizz Air Budapestről Alicantera közlekedő járatát – derült ki több, a Facebookon terjedő fotóból, illetve utasok beszámolóiból.

Az ott írtak szerint valahogyan lába kélt a földi személyzet egyik alkalmazottja mobiljának, akik ezért értesítették a rendőrséget. A kiérkező egységek felszálltak a visszahívott gépre, majd közölték: ha a tettes önként jelentkezik és visszaadja a készüléket, továbbengedik a gépet.

A beszámolók szerint ekkor két utas jelentkezett, akiket lekísérték a repülőről, de a mobil valószínűleg nem lett meg, elsőre legalábbis, mert rendőri jelenlét mellett elkezdték átnézni a csomagokat.

A rendőrség sajtószolgálata kérdésünkre azt írta, az ügyben a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság lopás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy személlyel szemben, aki a nyomozás során szabadlábon védekezik. Az eltulajdonított telefont a sértett visszakapta. A repülőgép kifutópályáról történő visszafordítását, valamint a csomagok átvizsgálását a járat földi kiszolgálását végző cég végezte – tették hozzá.

Úgy tudni, hogy a repülő másfél órányi vesztegelést követően elindult úti célja, Alicante felé.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.