Nem érti a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, miért jó a minisztériumnak, ha átkerül a tárcához az intézethálózat fenntartását szolgáló 20 milliárd forint. Lovász László az Indexnek múlt héten azt mondta, ebből kutatásokat nem finanszíroznak, az intézmények üzemeltetését, a felújításokat, az állandó kutatók és a háttérszemélyzet bérét takarja az összeg.

„Ha ez a rész elkerül az akadémiától, minden szempontból megbontja a kialakult rendszert, és nem értem, miért jó ez a minisztériumnak.”

Míg Palkovics a kutatások összehangolását hangsúlyozza, több akadémiai szereplővel beszélve úgy tűnt, nem ez a kulcsfontosságú elem a történetben. Az Akadémia egyik munkatársa pár nappal Lovász interjúja előtt a hvg.hu-nak már felvetette, a 28 milliárd forint átvételével – amelynek része a már említett 20 milliárd – valójában a személyzeti vonalra akar nyomást gyakorolni a kormány. Ezt bizonyosan nem tudta állítani senki, inkább csak a megérzéseikről, félelmeikről beszéltek, találgattak, jellemzően azt kérve, a nevük ne szerepeljen a cikkben. Lovász László elnököt is megkérdeztük írásban, tart-e ettől, de válasz helyett csak egy általános közleményt küldött.

Mindenesetre többekkel beszéltünk, akik ugyanezt az aggályt hangoztatták. Arról eltérőek a vélemények, hogy milyen mélyen avatkozhat bele a kormány a „személyzeti politikába”.

Rektor lehet nímand, akadémikus – még – nem

A jelenleg érvényes jogszabályokkal akadémikust nem lehet akárkiből csinálni – itt volt, aki konkrét, a kormányhoz közel álló tudósok nevét is fölsorolta –, mert szigorú előírások, teljesítménybeli követelmények vannak. Azonban nincs garancia arra, hogy a szabályok nem változnak, és akkor kézi vezérléssel dönthetnek majd a pozíciókról. Az egyetemeknél már megborult rendszer – magyarázták nekünk –, ott az összes előmenetelről a rektor és a kancellár dönt egy kiszámítható metódus helyett. „Attól félek, itt is az lesz, hogy majd ők megmondják, kiből mi lesz.”

Laki Mihály, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének emeritus kutatója nem ennyire borúlátó: azt mondja, ha a tudományos minősítési rendszer nem változik, pusztán a működéshez szükséges alapvető költségek (bérek) átkerülése miatt nem kell az akadémiai tagok kicserélődésétől tartani. Bár a most érvényes rendszer ezer sebből vérzik, rendkívül bürokratikus, de nem is lehet áttörni azzal, hogy valakit kineveznek akadémikusnak. Ha megtennék, az Laki számára a ceausescui időket idézné.

„Egyetemi rektort néhány hét alatt lehet csinálni egy nímandból, akadémikust a mai jelölési, kiválasztási rendszerben nem. Ha valaki ezt ambicionálná, egy ilyen folyamat eltarthatna akár 2030-ig.”

Egy másik, névtelenséget kérő kutató úgy látja, az átalakítással a kutatási témákat vonná kontroll alá a kormány. Szerinte a bérek elvonásával az egész tevékenységet befolyásolni tudják, meghatározhatják, milyen témákhoz rendelnek pénzt, mire kell külső, pályázati finanszírozást szerezni. Úgy véli, a társadalomtudománnyal foglalkozó intézetek vannak célkeresztben. „Politikailag ők érzékenyebbek a hatalom számára.”

Attól tart, az átalakítás részeként olyan vezetőket neveznek ki, akik a kormányhoz közel állnak ugyan, de a tudományos életben súlytalannak számítanak. Más is osztja ezt a véleményt, így könnyebb lesz a politikának beleszólnia abba, ki legyen egy kutatóközpont vagy intézet vezetője.

A fenyegetettség érzése állandósul

„Lehet, hogy nem vonja meg a pénzt a kormány az akadémiától, de a fenyegetés ott van, ha valami nem tetszik, ott van a közvetlen anyagi eszköz, amellyel lehet fegyelmezni” – mondta borúsan egy névtelenséget kérő akadémikus. Ráadásul „ha a pénzügyi autonómiát elveszik, bukik vele a többi is”. A bérek elvonásával konkrét intézményeket és személyeket is el tudnak lehetetleníteni. „Például azt mondják, az a kutatás, amit csinál, felesleges, csináljon mást. Ja, hogy nem tud, hát, akkor nem kap fizetést, vagy azokra a kutatásokra nem kap pénzt.”

Egy másik kutató azt mondta, „a megalázottság, kitettség, függés erősödik”. Ő példaként hozta fel az egyetemi struktúra változását: a kancellárok megérkezésével minden beszerzés belassult, volt, hogy az új adminisztrációs lépcsők miatt elvesző papírok miatt kapásból csökkentek a kifizetések. Az MTA kutatóintézeteiben a megszokott átfutási idő egy megrendelésre vagy egy számla kiadására nagyjából két hét, az egyetemeknél ez hónapokig is tarthat.

Többen arról beszéltek, az egész nem a pénzről, hanem az autonómiáról szól. Az egyik kutató szerint az autonóm területeket sorra nyírja ki a kormány, „az a legjobb nekik, ha nincs gondolkodás. Abból nem lehet gondolat sem.” A kormány szerinte dacból is belerúg újabb és újabb rétegekbe, megmutatva, hogy

„ő a legerősebb gyerek a homokozóban, bárkinek a lapátját összetörheti vagy kidobhatja a vödrét. Mindent ellenőrizni akar, ez szimbolikus térfoglalás.”

Laki Mihály ezt röviden úgy foglalta össze, az akadémia nem illik bele a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, azaz a NER-be.

A Palkovics László vezette minisztériumot múlt pénteken kerestük meg ezekkel az aggodalmakkal, azonban nem kaptunk választ arra, jogosak-e a félelmek, hogy a kormány bele akar szólni a személyzeti politikába, ahogy arra sem, terveznek-e változtatást az akadémiai kinevezésekre vonatkozó szabályokban.

Garanciák és őrködés

Arról eltérőek az álláspontok, hogy a kormány mely kutatóintézeteket vehet célkeresztbe – van, aki szerint mindet, amelyik „visszapofázik”, többen viszont a társadalomtudományokkal foglalkozókat említették. Még pénteken – tehát a legutóbbi tárgyalási forduló előtt – megkerestük a Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatóját, Rudas Tamást, hogy szerinte a változás után mennyire kerülnek veszélybe a társadalomtudományi kutatások, mire azt válaszolta,

„Ez azon múlik, hogy milyen intézményes garanciák kerülnek kidolgozásra a megállapodás keretében és milyen eréllyel őrködünk azok betartásán.”

Megkérdeztük, tart-e attól, hogy a bérek átkerülésével a minisztérium személyzeti kérdésbe is beleszólhat, vagy meghatározhatja, ki milyen megbízást kapjon, milyen kutatást végezzen, Rudas azt mondta, „a béreknek teljes egészükben az akadémiára kell kerülniük, és ott az eddig szokásos módon kell azokat szétosztani. Egy sikeres együttműködés keretében azt várom, hogy a minisztérium az egész innovációs folyamatot jobban áttekintve látni fogja, hogy a magyar kutatók bérhelyzete tarthatatlan és ezzel kapcsolatban sikerrel fogja képviselni érdekeinket a költségvetési tárgyalásokon”.

Rudas szerdán nem akarta kiegészíteni pár nappal ezelőtti nyilatkozatát, viszont újra hangsúlyozta a bérekre vonatkozó megjegyzését.

3+2

Rudas volt egyébként az, aki felvetette, a kutatók heti ötből két napot dolgozzanak a kormány által megjelölt témákon, a maradék időben foglalkozzanak saját kutatási ötletükkel. Rudas intézeten belül körbeküldte azt a levelet, amelyet az Akadémia elnökének, Lovász Lászlónak írt – erről elsőként a 24.hu adott hírt, időközben hozzánk is eljutott a teljes szöveg –, eszerint Palkovics a tárgyaláson arról beszélt, a finanszírozás megváltozásának lényege, hogy „a támogatás csak jön, a bevételért tenni kell valamit”. Rudas szerint nemzetközi szinten van példa ilyen megosztottságra, azonban az arányok meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy „az igazi innováció csak a szabad témaválasztásból származik, kötött témaválasztásból csak fejlesztések jönnek ki”. Ez nagyjából lefordítható az alap-, illetve alkalmazott kutatások közti különbségre is.

Rudas abban nem lát lehetőséget kompromisszumra, hogy többségben maradjanak a szabad kutatások, ahogy abban sem, hogy az eredményeket senki se akarja befolyásolni és a közzétételüket korlátozni. „Ha ez nem valósul meg, elmozdulunk egy olyan apologetikus tudományművelés irányába, amely a kormányzatnak sem lehet célja, mert egy ilyen tudományosság semmiféle legitimáló erővel nem rendelkezik, és teljesen felesleges fenntartani.”

Ezt a véleményt más kicsit karcosabban osztotta:

„nincs értelme olyan feladatnak, hogy egy kormánytag vagy kormányzati háttérintézmény zsenijének gondolatáról azt mondjuk, ez alátámasztható, erre van az előre”.

Rudas felvetése a munkamegosztásról – finoman szólva – nem aratott osztatlan sikert a lapunknak nyilatkozó kutatóknál. Volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban is kaptak megrendelést a minisztériumoktól, azonban az pluszpénzért ment, más arról beszélt, korábbi tapasztalatai szerint a tárcáknál kevéssé találták el, mivel kéne foglalkozni, általában konkrét témákra adtak megbízást, majd ha válság jött, vagy reformot akartak végrehajtani, előhúzták gyorsan azokat az anyagokat, melyeken a kutatók saját ötletük alapján dolgoztak, akár évekkel korábban.

Megkérdeztük Rudast, mennyire megvalósítható a javaslata, mire azt írta, bármilyen döntés születik, a részleteket az Akadémia és a minisztérium vezetőinek kell kidolgozniuk, de elképzelhetőnek tartja, hogy a két említett szereplő által létrehozott bizottságban döntenek projektekről.

Lovász vajon a helyén marad?

Úgy tudjuk, nemcsak Rudas küldött levelet a munkatársainak, hanem Freund Tamás, az Akadémia egyik alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet vezetője is, aki arra kérte munkatársait, ne írjanak alá petíciót. Freund ezt részben megerősítette, mint a hvg.hu-nak írta, azt kérte, hogy munkatársai az intézet nevében ne nyilatkozzanak és ne írjanak alá petíciót, amíg folynak a tárgyalások. Egy külön levélben viszont leírta azt is, magánemberként mindenki azt ír alá, amit akar.

Bár az MTA kiadott egy közleményt, melyben garanciát akar a függetlensége fenntartására, illetve megszólalt egy-két intézet is, a kiállás mértékével többen elégedetlenek. Az akadémikusokból álló Stádium 28 kör petícióját eddig 2837 ember írta alá.

„Az Akadémia nem a forradalmárok barlangja”

– mondta Laki Mihály, más arról beszélt, „vagy föl tud mutatni erőt az Akadémia, és visszavonják a javaslatot, vagy lassan bedarálnak minket is. Ahogy 8 éve mindenkit.”

Az kérdés, ha nem az Akadémia forgatókönyve érvényesül, helyén marad-e Lovász László. Az Indexnek ő maga azt mondta, „szerencsétlen dolog ezzel előre fenyegetőzni, bár van, aki ezt javasolja nekem. De ezt még nem döntöttem el.”

Van, aki szerint az egész elnökségnek le kellene mondania. „Ha közülük senki sem vállalná a folytatást, az egy erős gesztus lenne. De erre nem látok sok esélyt.”