szerző:
Tetszett a cikk?

Azonnali kérdést kapott a miniszterelnök arról, hogy Garancsi István repteti őt a Videoton meccseire. Orbán azt mondta, eddig is, ezután is így fog közlekedni.

A jobbikos Szilágyi György Orbán repülőútjairól kérdezte a miniszterelnököt a hétfői plenáris ülésen, a képviselő szerint több mint aggályos, ha Orbánt Garancsi repteti, elfogadni sem szabad. Orbán mellett ott ült Semjén, mikor összesúgtak, Szilágyi meg is jegyezte, Semjén is szakértő a témában, utalt a miniszterelnök-helyettes vadászútjaira. „Gratulálok, hogy feltalálta a spanyolviaszt” – kezdte válaszát Orbán.

Hozzátette:

Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.

A sport neki (nekünk, mondta) fontos, eddig is, ezt követően is ott lesz, ha munkája és ideje engedi. Eddig ezeket az utazásokat senki nem kifogásolta, arra pedig, hogy így Garancsi majd egyszer kér valamit cserébe Orbántól, azt mondta a kormányfő:

Szeretném én látni azt az embert, aki engem lekötelez.

Emlékezetes, az Átlátszó oknyomozó cikke után megírtuk, egy luxusjacht és egy luxus-magánrepülő feltűnően gyakran fellelhető ugyanazon a helyen, s míg az előbbin kormányközeli figurák, az utóbbin Orbán Viktor utazott már.

Harangozó Tamás (MSZP) is ebben a témában kérdezte Orbánt, a nemzet potyautasának hívva a miniszterelnököt. (A másik potyautas Harangozó szerint az a bliccelő, aki 9 millióval lóg a MÁV-nak, 600 bírságot szedett össze.)

Orbán azt mondta, a törvényeket mindenkinek be kell tartania, neki is. Be is tartja. Reméli, ott lehet a görög-magyar meccsen is, nem érti, miért lett ez most téma a sajtóban. De pontos számot nem tudott mondani, hogy idén hányszor repült a többmilliárdos gépen.

Hogy miért megy el Orbán minden magyar érdekeltségű sporteseményre? Mert saját bevallása szerint ott a helye. Azt javasolta Harangozónak, gondolkodjon el ezen, és miközben ezt teszi, mormolja magában:

hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok.

A két forduló után 3 pontos magyar csapat jövő pénteken Görögországban, három nappal később pedig Észtországban lép pályára a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában.

 

A teljes plenáris ülés szöveges tudósítását itt találja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
The New York Times: Sokkal több orosz halt meg koronavírusban, mint amennyit elismernek

The New York Times: Sokkal több orosz halt meg koronavírusban, mint amennyit elismernek

A költészet napján súlyos verset kapott Orbán utcája

A költészet napján súlyos verset kapott Orbán utcája

Hadházy feljelentést tett a rendőrségen, mert szerinte Tiborcz turai kastélyszállója vendégeket fogad

Hadházy feljelentést tett a rendőrségen, mert szerinte Tiborcz turai kastélyszállója vendégeket fogad