A két férfit, a 62 éves gödöllői M. Pétert és a 60 éves budapesti R. Gyulát Újbudán fogta el a TEK Még 2015 novemberében, a Volvójukban két géppisztolyt, több tucat lőszert és egy hangtompítót találtak. A két férfi a gyanú szerint fegyveres támadásra készült, de az is felmerült, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt akarták meggyilkolni.
Az elsőrendű vádlottat az Index tudósítása szerint tizenhárom és fél, a másodrendűt - aki beismerő vallomást tett - hét és fél év fegyházbüntetésre ítélték. Enyhítő körülmény volt az azóta eltelt idő és az elsőrendű vádlott személyiségzavara, a másodrendűnél pedig az együttműködése és idős kora. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként tizennégy évre, a másodrendűt nyolc évre eltiltották a közügyektől.
A vád szerint a két férfi 2015-ben hatástalanított fegyvereket alakított át élessé, hogy tehetős roma embereket öljenek meg. M. Péter és R. Gyula többször ment át lőszert vásárolni Révkomáromba, de ekkor a rendőrség már régen lehallgatta őket, és a magyarországi komáromi vasútállomásnál elfogták a két férfit a lőfegyverekkel. A két férfi célja a vád szerint az államrend megbontása, káosz teremtése, diktatórikus rend bevezetése volt, és Szálasit tekintették példaképnek.