Fáznak a gyerekek: tanítás közben újítják föl egy Somogy megyei iskola fűtését

Az igazgató szerint nem sikerült a munkákat időben befejezni, de a tanítás folytatódik az iskolában, csak éppen a fűtés nem, vagy csak részlegesen működik, a tanulók pedig nagykabátban ülnek az órákon.

  • hvg.hu hvg.hu
Fáznak a gyerekek: tanítás közben újítják föl egy Somogy megyei iskola fűtését

Az őszi tanítási időszakban újítanak fel egy iskolát a Somogy megyei Nagyberkiben, írja egy olvasó beszámolója alapján a Sonline. Mivel a fűtésrendszert is korszerűsítik, a fűtést ki kellett kapcsolni, ezért több mint egy hete nagykabátban ülnek a gyerekek az iskolapadban. De a felújítással járó zaj miatt van, hogy nem hallják az órán elhangzottakat, illetve a WC-k fele sem működik, ezért hosszú sorban állásra kényszerülnek a diákok.

Az iskolaigazgató a lap kérdésére azt írta, a munkálatokat már be kellett volna fejezni, de annak ütemtervszerű lebonyolítására nekik nincsen ráhatásuk. Miközben a fűtésrendszert szakaszosan cserélik le, olajradiátorokkal is fűtenek a tantermekben, így 18 fokos hőmérsékletet tudnak elérni szerinte. Emellett azt kérik, öltözzenek melegen a tanulók, és viseljenek téli cipőt az osztályteremben.