Már az ügyészség előtt van az ultrafutónő támadójának ügye

A rendőrség befejezte a nyomozást.

  • hvg.hu hvg.hu
Már az ügyészség előtt van az ultrafutónő támadójának ügye

A budapesti nyomozók befejezték a nyomozást a Makai Viktória ultrafutónőt megtámadó férfi ügyében – olvasható a rendőrség honlapján.

Maga a futónő számolt be először a Facebook-oldalán arról, hogy október 14-én egy férfi megtámadta, a földre nyomta, és meg akarta erőszakolni.

A rendőrség mostani közleménye szerint a 37 éves budapesti H. István aznap este fél 12-kor támadta meg a nőt Budapest X. kerületében, a Jászberényi úton. Először a nő után szaladt, majd amikor utolérte, hátulról leütötte és a földre nyomta.

Az elkövető ezután levette a saját ruháit, eközben a sértett folyamatosan ellenállt és védte magát, ezért a férfi többször megütötte. A futónő férje ekkor ért a helyszínre, majd lerántotta a sértettről az elkövetőt, aki ezután ruháit hátrahagyva elmenekült.

A nyomozók H. Istvánt még akkor azonosították, és a bejelentéstől számított másfél órán belül a lakásán elfogták. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és szexuális erőszak bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.