Cseh licenc alapján készült P–07 és P–09 típusú pisztolyokra, Bren–2 gépkarabélyokra és Scorpion EVO–3 típusú géppisztolyokra cserélik le a magyar katonák régi személyi fegyvereit – írja a Magyar Hírlap. A fegyvereket Magyarországon gyártják majd, a lap szerint 3-4 év alatt elkészülhet a szükséges mennyiség.
Tavaly jelentették be, hogy Magyarország gyalogsági és kézi fegyvereket fog gyártani, az erről szóló licencszerződést Budapesten írta alá David Höfer, a Ceská Zbrojovka Export vállalat vezérigazgatója és Kránicz Roland, a HM Arzenál Zrt. első embere. Benkő Tibor honvédelmi miniszter akkor elmondta, hogy a gyártás két műszakban folyik majd, és nem csak a katonaság, hanem az összes magyar fegyveres szervezet lőfegyvereit lecserélik. Ez a Magyar Hírlap szerint legalább százezer fegyvert jelent. A lap értesülései szerint az is elképzelhető, hogy Kiskunfélegyházán a Ceská Zbrojovka taktikai, ismertebb néven mesterlövészfegyverét is gyártani fogják.
A fegyverek áráról nincs pontos információ, de irányadó lehet, hogy a Scorpion EVO–3 nem automata és céllövő kivitelű példányait mennyiségtől és kiviteltől függően kétezer-ötszáz eurótól lehet megvásárolni.