szerző:
hvg.hu

A mentelmi bizottság ülése után kérdezte az M1 riportere a PM-es Szabó Tímeát, a képviselő pedig válaszolt – és ha már ott volt, üzent is.

38 ellenzéki képviselő megbüntetéséről tárgyalt kedden a mentelmi bizottság, amely zárt ülésen akarta megvitatni a rabszolgatörvény elfogadása napján akciózó politikusok ügyét. A helyszínen azonban nem bizottsági tag képviselők is megjelentek, köztük a párbeszédes Szabó Tímea, akit az ülés után a köztévé riportere arról kérdezett: miért közvetítették mobiltelefonjaikkal az eseményeket.

Szabó erre úgy felelt, a telefonokra azért volt szükség, mert

az önök propagandahíradója nem tudósít ezekről,

ezért kell nekik a kezükbe venni a dolgot, hogy beszámoljanak az ilyen történésekről.

Az M1 riportere ekkor közbevágott, de Szabó nem hagyta magát, s folytatta: az M1-en keresztül szerinte biztosan nem jut el az igazság a válaszókhoz, ezért kellettek a mobilok. Íme az esetről készült videó:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya

Álommeló a youtuberkedés? Egyre több gyerek és fiatal vágya

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vonalon

Gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vonalon

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Zseniális videón a tűzijáték legszebb pillanatai és Budapest szépsége

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

Nem is a mobilunktól függünk, hanem valami egészen mástól

Nem is a mobilunktól függünk, hanem valami egészen mástól