szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hatóság az állampolgárok segítségét kéri az elkövető és társa azonosításához.

Súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettesek ellen a VI. kerületi rendőrök, ezzel összefüggésben keresik az alábbi képen látható két férfit.

A rendőrség közleménye szerint a feltételezett elkövető február 27-én 19 óra körül a Westend melletti járdán minden előzmény nélkül megütött egy ott sétáló férfit, majd a társával elfutottak a helyszínről.

©

A férfi 20-25 év körüli, a bűncselekmény elkövetésekor sötétszürke kapucnis felsőt, kék farmernadrágot és fekete sportcipőt viselt.

Társa 20-25 év körüli, a bűncselekmény elkövetésekor szürke-fekete kapucnis pulóvert, fekete melegítőnadrágot és fekete-fehér sportcipőt viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a fotón látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, jelentkezzen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!