szerző:
MTI

Nem jogerős. A baleset 2017-ben történt a 381-es úton.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság nem jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte azt a sofőrt, aki ittasan és kábítószertől bódult állapotban balesetet okozott, amelyben négy ember meghalt.

A Miskolci Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2017. február 5-én reggel személygépkocsijával Karcsa irányából Sátoraljaújhely felé haladt a 381-es főúton, majd hirtelen áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. Utóbbi megpördült, és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg. Az autóban öten utaztak, közülük hárman – köztük a gépkocsi vezetője – a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.

A vádlott által vezetett gépjármű első ülésén utazó férfi szintén meghalt, míg a hátsó ülésen utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A járásbíróság kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, és kilenc év börtönbüntetésre ítélte.

A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság, hogy a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy büntetett előéletű, továbbá azt, hogy a férfi bódult, valamint erősen ittas volt a baleset időpontjában, és az egyik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Angela Merkel: Nincs miért aggódni, el tudom látni a kancellári feladataimat

Angela Merkel: Nincs miért aggódni, el tudom látni a kancellári feladataimat

Dakota Fanning és Luke Evans ismét Budapesten nyomoz

Dakota Fanning és Luke Evans ismét Budapesten nyomoz

Gomperz: Differenciált rendőri intézkedés

Gomperz: Differenciált rendőri intézkedés

Meghalt Heller Ágnes filozófus

Meghalt Heller Ágnes filozófus

Ez kész: levegőből csinál élelmiszert egy finn cég

Ez kész: levegőből csinál élelmiszert egy finn cég

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén

OECD: Javítani kell a magyar oktatás minőségén