szerző:
hvg.hu

Készpénzt, mobiltelefont és egy autó kulcsát is elvitték.

Sokak rémálma történt meg egy józsefvárosi lakásban augusztus végén: három tolvaj bement a nyitott ablakon, és elvitt 143 ezer forintnyi készpénzt, egy több, mint 60 ezer forint értékű mobiltelefont és egy kocsi kulcsát.

Mindezt úgy, hogy közben a lakásban lakók ott aludtak.

A rendőrségen 2019. augusztus 28-án reggel tett bejelentést az egyik áldozat, írja a Police.hu. A rendőrök az egyik közelben lévő térfigyelő kamera felvételén észrevettek három férfit, akik közül az egyik hajnalban egy távirányítót nyomkodott és kereste a hozzá tartozó autót.

A felvétel segítségével azonosították a feltételezett elkövetőket, akik közül kettőt, az 50 éves budapesti K. Károlyt és 19 éves fiát még aznap délután a Baross utcában elfogtak a járőrök. Társukat, a 43 éves budapesti T. Sándort percekkel később fogták el a Magdolna utcában. A három férfinél a rendőrök megtalálták az ellopott pénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki; két elkövetőt őrizetbe is vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.​

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fergeteges hír a Downton Abbey rajongóinak: kiadják egy éjszakára a kastélyt

Fergeteges hír a Downton Abbey rajongóinak: kiadják egy éjszakára a kastélyt

Lopott árammal okozták gyermekük halálát, értelmi képességeikre hivatkozva mentették fel őket

Lopott árammal okozták gyermekük halálát, értelmi képességeikre hivatkozva mentették fel őket

216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

Aranyérmes Lőrincz Tamás a birkózó-vb-n

Aranyérmes Lőrincz Tamás a birkózó-vb-n

Kassai Viktor megsérült, a magyar-szlovák játékvezetője ugrik be helyette

Kassai Viktor megsérült, a magyar-szlovák játékvezetője ugrik be helyette

A szomszédban minden zöldebb - miért lett megint Bécs a világ legélhetőbb városa?

A szomszédban minden zöldebb - miért lett megint Bécs a világ legélhetőbb városa?