Egymásra mutogat Karácsony és a köztévé

Berki Krisztián és Puzsér Róbert szerepel az M1-en, Karácsony viszont azóta nem, mióta főpolgármester-jelölt.

  • hvg.hu hvg.hu
Egymásra mutogat Karácsony és a köztévé

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Az M1 reggeli műsorában interjút készítettek két főpolgármester-jelölttel, Puzsér Róberttel és Berki Krisztiánnal. A csatorna szerint Karácsony Gergely azért nem jelent meg, mert lemondta a meghívást, írja az Index.

A portál megkereste a zuglói polgármestert, miért maradt távol, a stábja viszont cáfolta, hogy lemondták volna a felkérést.

Azt közölték, hogy csütörtökön önálló lehetőséget kértek az M1-től, hisz erre többször volt már lehetősége Tarlós Istvánnak, míg Karácsonynak nem. Karácsony sajtósának elmondása szerint a köztévé szerkesztője erre azt reagálta, hogy megbeszélik, és majd visszahívják Karácsonyékat. Erre viszont nem került sor.

Az MTVA-t is megkereste a lap, ott azt mondták, hogy „Karácsony sajtósa hazudik, de ebben nincsen semmi meglepő”.

Karácsony egyébként nem szerepelt a köztévében azóta, amióta Tarlós kihívója lett. Fontos megjegyezni, a zuglói polgármester akkor sem tudott volna bemenni, ha hívják, hisz leegyeztetett rádióinterjúja volt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.