Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Deutsch Tamás félmillió forintot fizetett valamilyen peres ügy következményeképp Dobrev Klárának. A DK-s politikus a pénzt Iványi Gábor egyházának adományozza.
Deutsch Tamás egy közelebbről meg nem határozott peres ügy folyományaképpen félmillió forintot fizetett Dobrev Klárának - szúrta ki a DK-s politikus bejelentését a Facebookon a 24.hu.
Dobrev Klára
Deutsch fizetett. Már fejben tartani is lehetetlen, hogy melyik vel... em kapcsolatos hazugsága miatt kellett a bíróság döntése alapján fizetnie ötszázezer forintot. Megtette. Mi meg azt a pénzt akkor Iványi Gábor egyházának adjuk. Ha már törvényszegő módon meg akarják őket fojtani, akkor legalább a Fidesz hazugság pénze hozzájuk érkezzen.
Dobrev azt ígérte, a pénzt Iványi Gábor egyházának adományozza. Szeptember közepén derült ki, hogy egy dolgozójának sem utalt többet 130 ezer forintnál a legutóbbi fizetéskor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, sokuk járulékainak befizetésével pedig évek óta gond van – jelezte az RTL Klub Híradójának a szervezet egyik munkavállalója. Ő a fizetése nagyjából felét kapta most meg, és attól tart, a bizonytalanság miatt sokan felmondanak, így nem lesz, aki gondoskodjon a rászorulókról.
Iványi Gábor, az idősgondozást, hajléktalanellátást végző, menekültek segítő, iskolákat üzemeltető testvérközösség vezetője a csatornának erre reagálva azt mondta:
A packázásnak egy egészen egyedülálló formájával van dolgunk."
A lelkipásztor, korábbi országgyűlési képviselő, aki sokszor bírálta a kormány menekültügyi és szociális politikáját, a Híradónak elmagyarázta: a hiányt az okozta, hogy egy öt évvel ezelőtti, vitatott összeget emeltek le a számlájukról, amit nem kellene fizetniük, amennyiben egyház lennének. Ezt a státuszt azonban nyolc éve elvették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől, így a személyi jövedelemadó egy százalékára sem pályázhatnak. Azóta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság is kimondta: ez jogtalan.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.