szerző:
hvg.hu

Több kormánypárti fórumon is elemzik, mi történt október 13-án.

Önkormányzati választás 2019
Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.
Friss cikkek a témában

A csütörtöki Népszava azt írja, hogy a Fideszen belül és a holdudvarban is érzik: baj van. A lap információja szerint több stáb is összeült, elemzik az eredményeket és azok okait. Az egyik ilyen stáb Gyürk András európai parlamenti képviselő körül dolgozik, de vizsgálják a kialakult helyzetet a Nézőpont Intézetben, valamint a Századvég Alapítványnál is. A számokat értékeli az a két csapat is, amelyek közül az egyiket Kubatov Gábor alelnök, a másikat pedig Habony Árpád tanácsadó vezet a Népszava szerint.

A pártközpont bekérte az összes helyben használt kreatívot és kampányanyagot azokról a településekről, ahol a Fidesz–KDNP jelöltje rosszul teljesített. Tematikus megbeszéléseket is tartanak, néhány hete például azt vitatták meg, hogy mennyire hatékony a Fidesz-közeli online média. Az elkészült jelentéseket a Fidesz elnöksége és választmánya is megtárgyalhatja – írják.

A lapnak egy forrása azt mondta a Fidesz háza tájáról, hogy el kell ismerniük, a kormánykritikus média általában is nagyon profin kezelte a Borkai-ügyet. A forrás arra számít, a két kormányhű bulvárlap, az ingyenesen terjesztett Lokál és a fizetős Ripost háza táján is változás lehet. „Én egyáltalán nem csodálkoznék, ha hamarosan mindkettő megszűnne” – fogalmazott.

Arra egyébként egyelőre senki nem számít a pártban – legalábbis az általuk megkérdezettek közül –, hogy a kormány ellenségesen lépne fel az ellenzékivé vált településekkel szemben, a Fidesz ugyanakkor ebben a kérdésben megosztott. Kialakult egy „fundamentalista” tábor, amelyik már a választások másnapján az ellenzéknek ugrott volna, és egy mérsékelt csoport, amelyik azt mondta, partnerként kell kezelni az ellenzéket, nem szabad jobban elvadítani az embereket a Fidesztől.

Egy Népszava-forrás szerint Orbán hozzáállása is kettős október 13-a óta. Egyrészt nagyon szíven ütötte, hogy vejéről, Tiborcz Istvánról elnevezett adó ígéretével kampányolt Karácsony Gergely. „A Mészáros-adó belefért volna nála a politikai kampányba, de Tiborcz István családtag. Ugyanakkor Orbán Viktor nyitottnak látszik több fontos fejlesztés finanszírozására, mint például a 47-es és a 14-es villamosok összekötése a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül (ez lenne a „pesti fonódó villamos”), és kifejezetten támogatja a Nyugati, és a Keleti pályaudvaroknál lévő felüljáró elbontását” – mondták a lapnak.

A Tiborcz-adóról Karácsony Gergely is posztolt:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy módszer, amely megálljt parancsolna a politikusok hazudozásának

Egy módszer, amely megálljt parancsolna a politikusok hazudozásának

9 éves gyereke szeme láttára szorítottak fegyvert egy nő fejéhez

9 éves gyereke szeme láttára szorítottak fegyvert egy nő fejéhez

A Disney kihagyja a karácsonyt az év cukiságával, a kamu játékokat viszik, mint a cukrot

A Disney kihagyja a karácsonyt az év cukiságával, a kamu játékokat viszik, mint a cukrot

Még a tudósokat is meglepte, amit a NASA űrszondája látott a Napnál

Még a tudósokat is meglepte, amit a NASA űrszondája látott a Napnál

Egyéni csúccsal lett ezüstérmes a rövidpályás úszó-Eb-n Késely Ajna

Egyéni csúccsal lett ezüstérmes a rövidpályás úszó-Eb-n Késely Ajna

Több mint száz zsidó sírra festettek horogkeresztet Franciaországban

Több mint száz zsidó sírra festettek horogkeresztet Franciaországban