Kiderült, hogyan mentesíti Rácz Zsófiát a kormány a hatályos törvények alól

Az ifjúságpolitikai helyettes államtitkárnál elég, ha még képzésre jár.

Kiderült, hogyan mentesíti Rácz Zsófiát a kormány a hatályos törvények alól

Pénteki keltezéssel megjelent az országgyűlés honlapján a törvényalkotási bizottság javaslata, hogy hogyan lehessen diploma nélkül helyettes államtitkár egy egyetemista, aki korában maga is nyilatkozott a jog „gyurmázásáról.”

A javaslat így szól: "a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériumban helyettes államtitkárként kinevezhető az a büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy is, aki az (1) bekezdésben meghatározott szakképzettséggel nem rendelkezik, de annak megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, feltéve, hogy a helyettes államtitkár feladatkörébe tartozik az ifiúságpolitikával kapcsolatos feladatok ellátása.”

Határidőt nem szabnak, hogy mennyi időn belül kell elvégezni az egyetemet. A javaslatról kedden szavaznak a kormányzati igazgatásról szóló törvénymódosítás részeként.

A módosításban hivatkozott (1) bekezdés írja elő a jogi illetve egyéb végzettséget. Rácz jelenleg joghallgató, így megfelel a kitételnek, amit a módosításban támasztottak felé.