Napok óta tiltakoznak színészek, írók a színházakat érintő törvénymódosítás ellen, ebbe a sorba illik Konok Péter történész, publicista Facebook-bejegyzése is, aki Sztálint hozta fel.

Leírta, hogy Sztálin remek írónak tartotta Bulgakovot (a rokonszenv nem volt kölcsönös), A fehér gárda című regényből készült darabot hétszer is látta, a művet azért tartotta kiválónak, mert

megmutatja, hogy a szovjethatalom nem aljas, ostoba csőcseléket győzött le.

1929-ben aztán fordult a kocka, a Menekülés című darabot szovjetellenesnek minősítette, így Bulgakovot mindenhonnan kirúgták, műveit nem játszották. Bulgakov kétségbeesésében levelet írt Sztálinnak, aki megkönyörült, és egy segéddramaturgi állást ajánlott az írónak négy nappal azután, hogy "Majakovszkijt - aki másként nem szerette Sztálint, mint Bulgakov - elvtársi segítséggel megöngyilkolták. De Sztálin őt nem tartotta jó költőnek, mert a rímeket szerette, Gyemjan Bednijt, meg a hasonló proletár poszátákat."

A sztálini Szovjetunióban nem volt semmire sem garancia - folytatja Konok -, az ember életben maradhatott úgy is, ha jó író vagy költő volt, vagy annak dacára is. Minden a hatalom kényétől-kedvétől függött, az egésznek semmi köze nem volt az irodalomhoz, teljesítményhez, viselkedéshez.

Konok azzal zár:

szörnyű, ha a mindenféle diktátorok és csinovnyikjaik akarják erőből és központból eldönteni, hogy mi az irodalom, a művészet, a kultúra. Csak rosszra vezethet, akár így, akár úgy. A szeretetük éppúgy halálos, mint a gyűlöletük. Hiszen éppen ezért diktátorok, éppen ezért csinovnyikok (a lényegük amúgy közös). Hiszen éppen ettől kultúrán kívüli lények.