„Tiltakozni szakmai és lelkiismereti kérdés” – videóban üzen Mácsai, Pintér, Nagy Ervin

Videóüzenetben adott hangot tiltakozásának a kormány színházakat érintő törvénytervezete ellen számos színész, rendező, többek között Pogány Judit, Gálffi László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter, Pintér Béla.

  • hvg.hu hvg.hu
„Tiltakozni szakmai és lelkiismereti kérdés” – videóban üzen Mácsai, Pintér, Nagy Ervin

A művészek szerint újra a 70-es évek kultúrpolitikája köszön vissza a jogszabályból, ami súlyosan sérti a színházak művészi autonómiáját. Ez ellen tiltakozni kell, mint Mácsai mondja, ez szakmai és lelkiismereti kérdés, ami nem is elválasztható egymástól.

A kultúra nemzeti alap című kisfilm a hétfő este 18 órai tiltakozó demonstrációra hívja fel a figyelmet, aminek a helyszíne, a nagy érdeklődés miatt megváltozott: a Madách téren lesz.

Mint korábban írtuk, a kormány a Gothár-ügyre hivatkozva átalakítaná a színházak irányítását, amivel többek között a függetlenektől megvonná a támogatást, az önkormányzati színházak igazgatóinak kinevezését pedig az emberminiszter megvétózhatná.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.