A néppárti és szocialista frakció elveszítheti együttes többségét, a liberálisok Emmanuel Macron mozgalmának magukhoz kötésével erősödhetnek, és tényezővé válhatnak a populisták az Európai Parlamentben, ahol így a mostani választás az erőviszonyok átrendeződését hozhatja.
Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár látványos bukásával máris lezárult az az út, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem is olyan régen, a Kleine Zeitungnak adott interjújában javasolt, miszerint a jobbközép Európai Néppárt (EPP) kövesse az osztrák példát, és az Európai Parlamentben (EP) kössön koalíciót a Matteo Salvini olasz belügyminiszter fémjelezte jobboldallal.
Nem mintha a Néppárt, illetve a csúcsjelöltjének megtett bajor Manfred Weber valaha is komolyan vette volna a pártcsaládból kilépés vagy kisodródás szélére került Orbán ötletét, ám az előrejelzések szerint azzal számot kell vetniük, hogy az EP működését két évtizede a jobbközép vezető szerepével meghatározó erőviszonyok alaposan megváltozhatnak.
Az uniós intézmények néppárti dominanciájához vezető utat – emlékeztetett elemzésében a londoni Financial Times gazdasági napilap – Helmut Kohl akkori német kancellár nyitotta meg, amikor az 1990-es évek második felében kinyitotta az 1976-ban eredetileg kereszténydemokrata pártok létrehozta EPP kapuit a görög, a francia, a spanyol, a brit és a dán konzervatív erők előtt, és befogadta a jobboldali populizmust képviselő Silvio Berlusconi vezette Forza Italiát. Legkisebb politikai közös többszörösként már elég volt a szocializmus elvetése, valamint az EU integrációjának támogatása. A tábor bővítésére indokként Kohl – akit a Kleine Zeitungban tanítómesterének nevezett Orbán – a beszámolók szerint azt hozta fel: a kereszténydemokraták nem azért építették újra Európát, hogy aztán tálcán kínálják azt a szocialistáknak.
Az eredmény meg is lett, az 1999-es EP-választáson a kibővült jobbközép pártcsalád két évtized után a szocialistáktól megszerezte a relatív többséget, amit azóta sem engedett ki a kezéből. Másfél évtizede az EPP adja az Európai Bizottság (EB) elnökét, onnan került ki az Európai Tanács eddigi két elnöke, a belga Herman Van Rompuy, illetve a jelenleg hivatalban lévő lengyel Donald Tusk, s e pártcsalád kezdeményezésére nevezték ki az Európai Központi Bank élére az olasz Mario Draghit.
A néppárti frakción belüli repedésekre éppen Orbán agresszív fellépése és annak sokáig tartó mentegetése, eltűrése hívta fel a figyelmet. A jobbközép pártcsalád EP-mandátumainak csökkenésével viszont azon jobboldali populisták előretörése fenyeget, akik felé a magyar kormányfő kacsingat. Az előrejelzések alapján szűkülhet a különbség az EPP, illetve a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciója között, ami nemcsak Orbán zsarolási potenciálját erősíti, de a szocialistákat is arra bátoríthatja, hogy ne érjék be az EP, illetve az EU irányításában a kisebbik partner szerepével. Már csak azért sem, mert míg 2012-ben még az akkori 27 EU-tagállamból 16 élén állt néppárti vezető, a mostani 28-ból már csak kilencnek.
Orbán támadásától függetlenül mások sem tartják erős csúcsjelöltnek az EB élére az elődjeivel ellentétben semmilyen kormányzati tapasztalattal nem rendelkező, még Németországban is a megkérdezetteknek csupán a negyede által ismert Webert. Ezért is érezte magát elég bátornak a holland Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltje, hogy az EB-elnökségre pályázók utolsó tévévitáján megpendítse annak lehetőségét, hogy a szélsőbaloldaltól a balközépen és a zöldeken át a liberálisokig terjedő koalícióval törjék meg a néppárt dominanciáját. És a szövetségbe éppúgy beletartozzon a görög Alexisz Ciprasz hatalomban megszelídült Szirizája, mint a francia Emmanuel Macron által az EU integrációjának szorosabbra fűzésére létrehozott, Reneszánsz nevű választási mozgalom.
Vannak olyanok is, akik a szélsőjobboldali és populista, de egyként euroszkeptikus pártok – amelyek a Brexit katasztrófáját látva már nem kilépni akarnak, hanem belülről átépíteni – megjósolt előretörésében pozitívumot is látnak azzal, hogy a fejlemény felrázhatja az Európai Parlamentet éppúgy, mint az unió döntéshozóit.
Például azért, mert a magukat a 2008-as gazdasági válság veszteseinek tartók s a 2015-ös menekültkrízis nyomán az identitásukat féltők – akik a bal- és jobboldali populisták táborát gyarapították – problémáira valós megoldást próbálnak találni.
Mondjuk azt, hogy a gazdasági bajok kezelésére nem feltétlenül a szikár német költségvetési fegyelem a jó orvosság, és van mód a felelőtlen olasz költekezésen kívül is fiskálisan elfogadható módon élénkíteni a konjunktúrát és mérsékelni a jövedelmi egyenlőtlenségeket. Vagy azt, hogy a szigorú határellenőrzés, a menekültek befogadása, a beilleszkedésük előírása és a kibocsátó államok helyzetének segítése mátrixában viták közepette is születhet vállalható kompromisszum.
A populisták befolyásának növekedése az Európai Bizottságon belül is megzavarhatja a nyugalmat, ha Magyarország mellett Lengyelország vagy Olaszország is „renitens” biztost küld a testületbe. Az Európai Parlamentben pedig az a helyzet állhat elő, hogy a néppárti és a szocialista frakció elveszítheti együttes többségét, s még a Timmermans megálmodta baloldali–zöld–liberális szövetség sem tudja átvenni a domináns szerepet. Így négy erőcsoport alakulhat ki, a néppárt, a szocialisták, a liberálisok – utóbbiak viszonyát Macron Reneszánszához a választási szereplés határozza majd meg –, valamint az euroszkeptikusok–populisták–szélsőjobboldaliak, akik egyelőre különböző pártcsaládokban, magányosan vagy még az EP-n kívül találhatók, s nehéznek tűnik őket egy ernyő alá terelni.
Ha ezek az erőcsoportok a szavazóknak köszönhetően többé-kevésbé egyenrangúak lesznek, akkor abból nemcsak az eddiginél dinamikusabb belső mozgású Európai Parlament alakulhat ki, hanem abszurd esetben olyan is, mint a Brexit kérdésében egyik patthelyzet után a másikba szédelgő londoni. Ez pedig az EP kárára ismét megnövelheti a Bizottság, valamint az állam- és kormányfők mozgásterét. És az utóbbiak – akik május 28-án kezdik meg az egyeztetéseiket a posztok elosztásáról – akár egyszeri, 2014-es kivétellé is tehetik a csúcsjelölti rendszert, amiről úgyis azt érzik, rájuk erőltették.
| Számok és szavazók |
Az EU 28 tagállamának 512 millió lakosa közül 427 millió jogosult szavazni az európai parlamenti (EP) választáson, a részvétel Belgiumban, Bulgáriában, Cipruson, Görögországban és Luxemburgban kötelező. A cseh, az ír, a máltai és a szlovák állampolgárok nem voksolhatnak az országukon kívül. A 18. életévüket betöltöttek szavazhatnak, a kivétel Ausztria és Málta, ahol 16, valamint Görögország, ahol 17 év az alsó korhatár. Az EP-képviselővé választhatók minimális életkora 18 és 21 év között mozog, csak Romániában (23), valamint Görögországban és Olaszországban (25) magasabb. Az EP-választás május 23-án Hollandiában és Nagy-Britanniában kezdődik, 24-én Csehországban és Írországban folytatódik, 25-én Lettország, Málta és Szlovákia, 26-án pedig az összes többi ország következik. Az eredményeket kizárólag az utolsó urnák zárása után lehet nyilvánosságra hozni. A részvételi arány az 1979-es első EP-választáson, az akkor kilenctagú közösségben 61,8 százalék volt, ez fokozatosan csökkent, 2014-ben, a 28 tagú EU-ban már minden korábbinál kevesebb, csak 42,6 százalék ment el szavazni. Öt éve Belgiumban mérték a legmagasabb, 89,64 százalékos részvételi arányt – a voksolást nem kötelezően előírók közül 74,8 százalékkal Máltán bizonyultak a legöntudatosabbaknak –, a mélypontot Szlovákia 13,05 százaléka jelentette, Magyarországon kicsi híján 29 százalék volt a mutató. Az Európai Parlament ősében, az Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) Közgyűlésében 1952-ben 78-an kaptak helyet, őket a nemzeti parlamentekből delegálták, és nem volt törvényhozói jogkörük. Az EP-ben a hétvégi választás után 751 képviselő ülhet majd, a mandátumokat a népesség arányában osztják el, alsó és felső korláttal: a legkevesebb Észtországnak, Ciprusnak, Luxemburgnak és Máltának (6-6), a legtöbb pedig Németországnak (96) jár. A Brexitet egyelőre elhalasztó Nagy-Britanniától jövőbeni kilépése esetén elveszik a 73 mandátumot, ebből 46-ot visszavonnak, 27-et pedig a népességi arány korrigálására 14 tagállam között szétosztanak (Magyarország nincs a nyertesek között). Franciaország például öt plusz képviselői helyet kap, ezekre vasárnap elvileg meg is választják a jelölteket, ám azok csak akkor vehetik át a megbízatásukat, ha megtörténik a Brexit. A britek kilépése nyomán az a furcsa helyzet is előáll, hogy az EU leggyakrabban használt nyelve, az angol csak Brüsszel egyedi döntése alapján marad hivatalos is. Írországban és Máltán hivatalos nyelv ugyan az angol is, ám a két tagország az írt, illetve a máltait jelölte meg hivatalos EU-nyelveként. |
NAGY GÁBOR
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
A Michelin-csillag után egy újabb elismerést sepert be az Őrségben található Pajta.
2023-ban még 4,1 milliárdot termelt az állami támogatásokkal kitömött lánc.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.
Új helyzet van.
