Felhő és napsütés, estére szél

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint ilyen lesz a vasárnapunk.

  • MTI MTI
Felhő és napsütés, estére szél

Várható időjárás az ország területén vasárnap estig.

Az éjszaka első feléig többnyire derült lesz az ég, majd a Nyugat-Dunántúlon újra rétegfelhőzet és köd képződhet, valamint hajnaltól kezdve a Dunántúl fölé magasszintű felhőzet is érkezik. Vasárnap az ország döntő részén a fátyol- és kevés gomolyfelhőzet mellett többórás napsütés várható.

A Nyugat-Dunántúlon napközben fokozatosan feloszlik a rétegfelhőzet, megszűnik a köd. Csapadék nem lesz. A déli, délnyugati szelet vasárnap már nagyobb területen kísérik élénk, vasárnap délutántól a Dél-Dunántúlon már erős széllökések is. Vasárnap késő estétől a Dunántúlon sokfelé megerősödik, sőt viharossá fokozódik a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken kissé hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 5 és 13 fok között várható, délnyugaton lesz melegebb.

Időjárási helyzet Európában:

Európa legnagyobb részének időjárását egy markáns anticiklon alakítja, középpontját a Kárpát-medence és az Északi-Kárpátok felett figyelhetjük meg. Területén döntően napos, csapadékmentes az idő, rétegfelhőzettel borított területek inkább csak Lengyelországtól keletre, a Balti-tenger mentén és Dél-Skandináviában vannak. Eközben a Brit-szigetek és Portugália fölött hosszan elnyúló hidegfront húzódik, a ciklon közepe Izlandtól délnyugatra van.

A front mentén erősen felhős az ég, Írország és Skócia nyugati partvidékeiről, valamint az Ibériai-félsziget nyugati széléről 10 mm fölötti napi csapadékösszeget jelentettek. Vasárnap estig az említett anticiklon fokozatosan leépül térségünk felett, és egyre inkább a nyugati ciklon előoldalára kerülünk. Délnyugati áramlással több fokkal melegebb levegő érkezik fölénk.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.