Ungár Péter: 10 ezer ember kéne a szociális ellátásba

A párt országgyűlési képviselője szerint nem értette meg a kormány, hogy az ágazatban az alapbér emelésére lenne szükség nem csak pótlékemelésre.

  • MTI MTI
Ungár Péter: 10 ezer ember kéne a szociális ellátásba

Az LMP üdvözli a szociális dolgozók pótlékának emelését, ugyanakkor szerintük a kormány e lépése is azt mutatja: nem értette meg, hogy az ágazatban az alapbér emelésére lenne igazán szükség - mondta Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus kifejtette, a szociális szféra a legkevésbé megfizetett állami szektor, ahonnan több mint 10 ezer munkavállaló hiányzik, ezen a helyzeten pedig alapvetően az segítene, ha a kabinet összehangolná a szociális és az egészségügyi bértáblát.

A kormánynak emellett - az elégséges szolgáltatás mértékének meghatározásával - lehetőséget kellene adnia a szociális ágazat szakszervezeteinek a sztrájkra, valamint az itt dolgozóknak is engedélyeznie kellene a kollektív szerződések létrejöttét - mondta.

Ungár Péter, a Demokratikus Koalícóba (DK) átváltó szocialista polgármesterek ügyére vonatkozó kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, ezek az esetek is bebizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc az ellenzéki összefogás "mantrázása" mögé bújva a "lehető legnagyobb politikai teret" kívánja betölteni az ellenzéki oldalon.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.