Az ügyészség fellebbezett, hogy ne taníthasson kiskorúakat a molesztáló budapesti tanár

Első fokon elítélték azt a tanárt, aki tanítványa érzelmi, erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

  • hvg.hu hvg.hu
Az ügyészség fellebbezett, hogy ne taníthasson kiskorúakat a molesztáló budapesti tanár

Egy 50 éves férfi angolt tanított egy budapesti általános iskolában. A tanárt egy hetedik osztályos lánydiákja 2018. május 24-én megkérdezte, hogyan javíthatna az évvégi jegyén. A tanár azt mondta, hogy ezt másnap megbeszélik, és 2018. május 25-én kettesben maradt a diákkal.

A férfi ekkor arra tett utalást, hogy vonzódik hozzá és a javítás érdekében ,,gondolt pár dologra”, ezzel az ügyészség szerint veszélyeztetve a kiskorú érzelmi, erkölcsi fejlődését. A lány sírva elszaladt, majd a történteket jelezte az osztályfőnökének.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság bűnösnek mondta ki a tanárt és őt egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta a kiskorúak nevelésével, felügyeletével járó foglalkozástól.

A kerületi ügyészség súlyosításért fellebbezett, hogy a férfit véglegesen tiltsák el a nevelő, felügyelő foglalkozástól, mivel méltatlan arra, hogy ismételten kiskorúakat taníthasson. A védelem felmentésért fellebbezett.