szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Durva ellenzéki támadásról írtak, miközben az LMP-seket teperték le Matolcsy Gyöngyi balatonakarattyai polgármester emberei még a tavalyi önkormányzati kampányban. A polgármestert tanúként hallgatták meg a cikk miatt az LMP által indított sajtóperben, de az ítélet szerint inkább a véleményét mondta, mint a tényeket.

Még áprilisban vesztett másodfokon is sajtópert két kormánylap is a balatonakarattyai LMP-sekkel szemben, mert Matolcsy Gyöngyi helyi polgármester nem akart vallomást tenni és kitérő válaszokat adott a helyreigazítási per bírósági meghallgatásán.

A fideszes lapok (az Origo és a Pesti Srácok) durva ellenzéki támadásnak állították be azt a tavalyi balhét, amikor az LMP alkalmazottjait leteperték és bántalmazták Matolcsy Gyöngyi emberei, mert azok lefotózták a polgármestert, amint marcipánt osztogat a kampányban. Az LMP ezután indított helyreigazítási pert a két lap ellen, amit első és másodfokon is megnyert.

A korábbi bírósági döntésről most beszámoló 444.hu idézte is a fideszes lapot elmarasztaló ítéletet, amiben az első fokú döntésre hivatkozva azzal indokolták a döntést, hogy Matolcsy Gyöngyi “a dulakodás tekintetében a bíróság kérdéseire kitérő válaszokat adott, majd e körben a vallomástételt kifejezetten megtagadta.”

Az ítélet ezen kívül kimondta azt is, hogy “Matolcsy Gyöngyi és Rozs Péter vallomása azonban ellentmondásokat, valószínűtlen eseményeket, motivációkat tartalmazott, Matolcsy Gyöngyi kifejezetten megtagadta egy sor kérdésben a válaszadást. Ez utóbbi két tanú inkább a véleményét kívánta a bírósággal tudatni a felperes feltételezett motivációjáról, mintsem a történések előadására törekedtek volna.”

Az április ítéletben 15 napos határidővel kötelezték az Origót, hogy tegyen közzé helyreigazítást, ami a mai napig nem történt meg. A hvg.hu-nak az egyik érintett LMP-s, Nuszbaum Tibor elmondta, hogy továbbviszik az ügyet: végrehajtást fognak kérni és személyiségi jogi pert is indítanak, az Origo mellett az ügyről hasonlóan beszámoló és a bíróság által szintén helyreigazításra kötelezett Pesti Srácok ellen is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szkafanderes tudósok szippantották ki az első ismert amerikai lódarázsfészket - fotók

Szkafanderes tudósok szippantották ki az első ismert amerikai lódarázsfészket - fotók

Kutyákkal keresték az aranysakálokat a Velencei-tó környékén

Kutyákkal keresték az aranysakálokat a Velencei-tó környékén

Táskák és alkohol: ez fogy a luxustárgyak piacán járvány alatt

Táskák és alkohol: ez fogy a luxustárgyak piacán járvány alatt