Irány Afrika! - ezzel a szöveggel kommentálta tavaly december 26-án az Instagram-oldalán Samu Tamás Gergő azt a fényképet, amin egy magánrepülőgép bőrfotelében ülve látható. Samu a Jobbik egykori országgyűlési képviselője, aki tavaly novemberben lépett ki a pártból, de jelenleg is a szarvasi önkormányzat képviselője és a Békés Megyei Közgyűlés tagja, mandátumát ugyanis nem adta vissza, hiába kérte tőle a párt.
Samu instagramos bejegyzése alapján a repülőgép a franciaországi Le Bourget repülőtérről indult karácsony második napján, a légiközlekedést monitorozó Flightradar segítségével pedig körülbelül az észak-afrikai Csádig lehetett követni az útvonalát. December 27-én Samu már egy másik képet posztolt, de már Afrika közepéből, a Közép-Afrikai Köztársaságból, ahol akkor éppen választásokat tartottak. Két nappal később a fővárosban, Banguiban tartózkodó Samu újabb képet posztolt, amin két egyenruhás fegyveres férfival látható. Másnap már Csád fővárosa fölött járva tett közzé egy légifelvételt, ekkor ment vissza a repülő Párizsba. Bár a fotókon nem látható, Samu nem egyedül utazott Afrikába, vele tartott Szabó Balázs is, aki a Jobbik újpesti képviselője. A repülőgép, amivel Samu Tamás és Szabó Balázs utaztak, egy kis máltai cég, a Harmony Jets tulajdonában áll. Gyakran látni afrikai célállomásokon, a Flightradar archívuma arról árulkodik, hogy ez a gép sűrűn megfordul a líbiai Bengáziban és Tripoliban is.
Bár Samu Tamás az Instagramon közzétette ezt a néhány fotót az afrikai útjáról és tudatta a követőit, hogy a Közép-Afrikai Köztársaságban éppen választásokat tartanak, nem írt arról, mit keres ott, de a körülményekből viszonylag gyorsan ki lehetett következtetni: Samu és Szabó “választási megfigyelőként” utazott a távoli országba. Egy olyan afrikai államban, ahol Oroszország jelenléte az elmúlt négy évben legalább annyira intenzívvé vált, mint a két kelet-ukrajnai szakadár államban, az úgynevezett Luhanszki Népköztársaságban, ahol Samu két évvel ezelőtt szintén “választási megfigyelőként” bukkant fel. A luhanszki szavazásról, amit jogtalannak, illetve Oroszország bábjátékának ítélte meg több nyugati állam, köztük az Egyesült Államok, és aminek a tisztaságát a NATO sem fogadta el, Samu annak idején azt nyilatkozta egy luhanszki médiaközpontnak, hogy az “egy fair, demokratikus választás volt”. Az, hogy egy jobbikos politikus megfigyelőként vesz részt egy Oroszország számára fontos választáson, nem példa nélküli: 2014-ben is jobbikosok jelentek meg a Donyeckben és Luganszkban megrendezett “választásokon”, az akkor még nyíltan oroszbarát párt részéről Gyöngyösi Márton is megfigyelőként utazott ki Ukrajnába, ami miatt az ukrán kémelhárítás a többi jobbikossal együtt ki is tiltotta őt az országból.
Csakhogy a Jobbikkal 2014 óta nagyot fordult a világ. A szélsőjobboldali párt - a legtöbb radikálisát elveszítve - azóta igyekszik magát középre húzni, és már megszabadult attól a Kovács Bélától, akit tavaly ősszel a bíróság ugyan felmentett a kémkedés vádja alól, de kimondta, hogy a politikust az orosz titkosszolgálat kiképezte. A Jobbikhoz a kétezres évek közepe tájékán csatlakozó Kovács sokat tett azért, hogy a párt és más európai szélsőjobboldali szervezettel együtt Oroszország felé kapcsolatokat építsen ki. És persze a Jobbik is sokat tett azért, hogy Kovácsnak befolyása legyen, hiszen a párt egyik képviselőjeként az Európai Parlamentben csinálhatott karriert. Amikor tavaly a bíróság a kémkedés vádja alól felmentette az oroszok által bizonyítottan beszervezett Kovácsot, Samu Tamás a hírt a Facebook-oldalán úgy kommentálta, hogy “Győzött az igazság”. Kétségtelen, hogy Samu mindig is szimpatizált a párton belül csak Kágébélának becézett Kováccsal, valamint azokkal az európai szélsőjobboldali figurákkal, akiket az EP-képviselő az általa létrehozott Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségébe behúzott. Sokakat közülük Samu személyesen is ismer, erről korábban ő maga beszélt egy interjúban.
Mindennek azért van jelentősége, mert Samu Tamás és Szabó Balázs afrikai útja arra enged következtetni, hogy bár a párt megszabadult Kovácstól, de a párt még nem teljesen vetkőzte le az orosz vonalat. Ráadásul a Közép-Afrikai Köztársaság az egyik olyan állam jelenleg a világon, ahol nagyon intenzíven van jelen Oroszország.
Mit keresnek az oroszok Afrika közepén?
Az elmúlt években különös barátság alakult ki a közép-afrikai köztársaság elnöke és Oroszország között. Moszkva ügyesen kihasználta, hogy hét évvel ezelőtt, 2013-ban fegyveres lázadók elzavarták a hatalomból az ország akkori elnökét, Francois Bozizét. A lázadást több hónapig tartó fegyveres harcok követték. Ezalatt az ország úszott a korrupcióban, kaotikus állapotok uralkodtak és ha mindez még nem lett volna elég, az ország amúgy sem túl erős lábakon álló gazdasága összeomlott. A káoszt látva az ENSZ fegyverembargót vezetett be, tilos volt az országnak fegyvereket eladni vagy oda szállítani. Olyannyira elfajult az erőszak, hogy idővel a lakosság fele humanitárius segítségre szorult és minden ötödik embernek el kellett menekülnie az otthonából. A hatalom a különféle fegyveres csoportok kezében összpontosult, a kormány az ország mindössze egyötödét tudta úgy ahogy az ellenőrzése alatt tartani. A fővárosban, Banguiban az ENSZ békefenntartói próbáltak rendet tartani és segíteni abban, hogy a rendőrség és a katonaság újra magára találjon.
Bár Közép-Afrika francia gyarmat és hosszú éveken ét nagyon erős volt a franciák jelenléte, néhány éve Franciaország hátrébb lépett. Az oroszok ekkor látták meg a nagy lehetőséget: az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával lehetőséget kaptak arra, hogy a katonákat kiképezzék és fegyverekkel lássák el őket.
A Kreml behálózta az elnököt
Moszkva nem önzetlenül nyújtott segítséget. A Közép-Afrikai Köztársaság aranyban, gyémántban és urániumban gazdag. Az oroszok és a köztük lévő megállapodás nem véletlenül rögzítette, hogy a megállapodás kölcsönös előnyökön nyugszik. 2016-ban az ország elnöke lett Faustin-Archange Touadera, aki egy évvel később már Moszkvába utazott, hogy egy sor megállapodást megkössön az oroszokkal. A decemberi választás (amelyre Samu Tamás és Szabó Balázs kiutaztak) tétje az volt, hogy az oroszbarát Touaderát újraválasszák. Ez meg is történt. Az más kérdés, hogy a Touaderát támogató Oroszország dezinformációs kampányokat folytattak a szavazók megtévesztésére, és megpróbálták befolyásolni a választásokat. Ez olyannyira nyilvánvaló volt, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár decemberben közleményben ítélte el az egyre jobban elharapozó erőszak mellett a dezinformációs kampányt is.
Touadera tanácsadói között egyre több orosz jelent meg, a személyes védelmét pedig a leghírhedtebb orosz magánhadsereg, a Kreml-közelinek tartott Wagner csoport látja el. A Wagner olyan zsoldoshadserege az oroszoknak, mint az amerikaiaknak a Blackwater. A céget az ukrán-orosz konfliktus, azon belül is a Krím-félsziget 2014-es megszállása emelte fel, ők voltak azok a “kicsi zöld” emberkék, akiket Moszkva az ukránokra ráeresztett. A főleg orosz veteránokból álló Wagner zsoldosai elvégeznek minden olyan piszkos munkát, amit a Kreml nem szeretne a nevére venni, legyen szó gyilkosságról, emberek elhallgattatásáról, bármiről. Ott vannak Ukrajnában, Szíriában és természetesen a Közép-Afrikai Köztársaságban is. Afrika közepe valóságos paradicsom ezeknek a zsoldosoknak, egy isten háta mögötti országban gyakorlatilag azt csinálnak, amit csak akarnak, mindezt következmények nélkül.
Samu és Szabó sem makulátlan múltú
A Jobbikkal tavaly novemberben szakító Samu Tamás a párton belül a radikálisabb vonalhoz tartozott. 2011-ben azután mondott le parlamenti mandátumáról, miután a Fővárosi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte őt. De a Jobbik kitartott mellette. Samu még 2019-ben azt hangoztatta, hogy a Jobbik feljövőben van, ezzel szemben a tavaly év végi kilépésekor azt írta a párt vezetését bírálva, hogy "ömlik a víz a raktérbe, és már a legénység is távozott".
A Samuval Afrikába utazó Szabó Balázs sem éppen a mérsékelt jobbikosok közé sorolható. Tavaly első fokon két év, végrehajtásában öt év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság közösség elleni erőszak bűncselekménye miatt, amiért néhány társával 2016-ban három tunéziai állampolgárt bántalmaztak. Szabó akkor a sajtóban azt hangoztatta, hogy "koncepciós eljárásban" ítélték el és ő nem vert senkit, csak szemtanúja volt az eseményeknek.