szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 26 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A feltételezett elkövetőt már elfogták a rendőrök.

Emberöléssel gyanúsítják azt a 46 éves budapesti férfit, aki péntekre virradóan egy újbudai telephely udvarán súlyosan bántalmazott egy 26 éves férfit, aki a helyszínen életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A police.hu-n azt írták, hogy a rendőrök bejelentés alapján mentek ki a helyszínre, a feltételezett tettest 20 percen belül elfogták. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hétfő hajnalban kiderül, kap-e Golden Globe-ot Vanessa Kirby

Hétfő hajnalban kiderül, kap-e Golden Globe-ot Vanessa Kirby

Varga Mihály: Korai még az a kérdés, érheti-e hátrány a magyarokat a keleti vakcinák miatt

Varga Mihály: Korai még az a kérdés, érheti-e hátrány a magyarokat a keleti vakcinák miatt

Megvan az idei Év Autója

Megvan az idei Év Autója