Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Három lejárattal is lehetett belőle vásárolni, mindet elkapkodták.
Magyarország hétfőn 4 milliárd dollár (közel 1400 milliárd forint) értékben bocsátott ki devizakötvényeket három részletben, miután a kormány úgy döntött, hogy megnöveli külföldi hitelfelvételét a költségvetési hiány fedezésére – írja a Bloomberg.
A kibocsátásra több mint 14 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett. A konstrukció három részből áll: egy 1,5 milliárd dollár értékű, ötéves lejáratú kötvényből; egy 1 milliárd dolláros, tízéves lejáratú csomagból, valamint egy 1,5 milliárd dolláros, 2055-ben lejáró kötvénypakettből.
A kötvényeket a korábban jelzettnél kedvezőbb, szűkebb hozamszinteken sikerült eladni: a 2030-as papírokat 145 bázisponttal, a 2035-ösöket 175, a 2055-ösöket pedig 195 bázisponttal az amerikai állampapírok hozama fölött. Ez azt jelenti, hogy az erős kereslet miatt a végleges kamatok mintegy 30 bázisponttal alacsonyabbak lettek az eredetileg meghirdetett tartománynál.
Az 5 éves (tehát 2030-as) lejáratú amerikai állampapírok éves hozama 4 százalék, a tízévesé 4,4 százalék, míg a 2055-ös végű papíroké körülbelül 5 százalék, a most kibocsátott devizakötvények kamatlába tehát a céldátumtól függően 5,5-7 százalék körül mozog, ami azt jelenti, hogy a magyar állam
Tehát az, hogy a kormány eladósítja az államot 4 milliárd dollár erejéig, ez az adófizetőknek az alaptőkén kívül a kamatok képében további 4,1 milliárd dollárba fog kerülni. Ez azonban még mindig olcsóbb, mint ha forintalapú kötvényt bocsátana ki Magyarország.
A lépés előzménye, hogy az Államadósság Kezelő Központ bejelentette: az idei devizakibocsátást jelentősen megemelik a költségvetési hiány finanszírozása érdekében, ezzel viszont megsértik az évek óta érvényben lévő 30 százalékos határt a devizaadósság arányával kapcsolatban.
A Bloomberg ugyanakkor megjegyzi: a kötvénykibocsátás jól időzített volt, mivel a piacok hétfőn nyugodtabbak voltak az Izrael és Irán közötti feszültségek enyhülése miatt. Ugyanakkor a magyar dollárkötvények a hírek után továbbra is a feltörekvő piacok leggyengébben teljesítő papírjai közé tartoztak. Ezzel szemben a forint erősödött az euróval szemben.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Később biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatja az ország bejárását.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.