szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy szegedi bolt előtt már egymásnak estek a vitába keveredett vevők, az egyikük egy gázpisztollyal fenyegetőzött. Most két ember ellen garázdaság gyanújával folyik eljárás.

Két vevő azért esett egymásnak egy szegedi közértben, mert az egyikük nem tartotta az előírt távolságot. Eldurvult a vita, végül a biztonsági őr tessékelte őket ki a boltból. Az eset kedden este, az üzlet bezárása előtt történt, többen végignézték, ahogy a bejáratnál egymásnak esett a két férfi. A szemtanúk szerint, írta több helyi portál az olvasói üzenetek alapján, az egyikük egy gázpisztolyt húzott elő a verekedés közben. Ellenfele kicsavarta a kezéből a fegyvert, azt átadta a biztonsági őrnek, aki közben már értesítette a rendőrséget, akik rövidesen a helyszínre érkeztek.

A szemtanúk szerint bilincsben vitték el a verekedőket. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtószóvivője a hvg.hu-nak elmondta, hogy mindkettő dulakodót kihallgatták, majd eltávozhattak a rendőrségről, de ellenük garázdaság gyanújával eljárást indítottak, a gázpisztolyt előrántó férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanújával folyik a vizsgálat. A kihívóan erőszakos, közösségellenes magatartásért, ha az megbotránkozást, riadalmat kelt, akkor olyan vétségnek számít, amiért két év is járhat az elkövetőknek a BTK szerint.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!