6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az adriai hajóúton történt kábítószer-fogyasztás miatt tett feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította a rendőrség.
Mesterházy Attila (MSZP) és Szakács László (MSZP) három írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be arról, hogy másfél év után hol tart a nyomozás Borkai Zsolt ügyében - írja a 24.hu.
A szocialista politikusok a következőket kérdezték a legfőbb ügyésztől:
Azt írták, az egykori győri polgármester nagy botrányt okozott, ezért a magyar családok méltán kíváncsiak rá, hogy „a drogos szexbotránynak milyen jogi következményei lettek”.
Polt Péter válaszából az derült ki, hogy a zsarolás miatt még tart a nyomozás, a horvát hajóútról nyilvánosságra hozott felvételek miatt hét ember ellen áll meg az alapos gyanú. Őket kihallgatták.
Ettől az ügytől elkülönítve, a kábítószerrel visszaélés miatt szintén kihallgattak egy gyanúsítottat, aki ott volt a jachton, de nem tartozik Borkai Zsolt baráti köréhez.
Nyomoznak még más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt is, de még senkit nem hallgattak ki, a nyomozás sem Borkai Zsoltot, sem a vele hajókázó társaság tagjait nem érintik, közölte Polt Péter.
Az adriai hajóúton történt kábítószer-fogyasztás miatt tett feljelentést a rendőrség – bűncselekmény gyanúja híján – elutasította.
A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség szintén bűncselekmény hiányában utasította el Szabó Tímea (Párbeszéd) feljelentését az Audinak eladott földek ügyében. Ugyanakkor Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt még tart a nyomozás, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki.
Az Audi-földek eladásáról a hvg.hu több cikket is írt korábban.
Borkai Zsolt azután mondott le a győri polgármesterségről, hogy szex- és korrupciós botrányba keveredett. Utóda a január 26-i választáson a kormánypártok jelöltje, Dézsi Csaba András lett. Borkai Zsolt botrányáról itt olvashat bővebben.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.