Két újabb MSZP-s politikus jelentette be kedden, hogy Dobrev Klárát támogatják.
Így tett Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere is, aki azzal indokolta a kiállását a DK-s miniszterelnök-jelölt mellett, hogy egyeznek az elképzelései a Dobrevével az önkormányzatiságról, az önkormányzati rendszer szuverenitásáról, valamint a leszakadó térségek felzárkóztatásáról.
Pintér Attila, az MSZP Kaposvári Szervezetének elnöke egyszerűen annyit írt a Facebookon, hogy Dobrevet tartja alkalmas jelöltnek.
Az elmúlt napokban sorra álltak ki MSZP-s politikusok Dobrev Klára mellett, annak ellenére, hogy Karácsony Gergely a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd közös jelöltjeként - az LMP támogatása mellett - indult az előválasztáson, majd visszalépésekor Márki-Zay Péter támogatására kérte szimpatizánsait.
Eddig a Demokratikus Koalíció jelöltje mellett állt ki Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, Nemény András, Szombathely MSZP-s polgármestere, Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, majd követte őket Hiller István volt kulturális miniszter, az MSZP választmányi elnöke is.
Vasárnap Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere tette le a garast Dobrev Klára mellett, valamint az ő támogatását fejezte ki Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője is.
Sorra állnak ki a DK jelöltje mellett, hiába, hogy Márki-Zay javára lépett vissza a saját jelöltjük.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt mondta vasárnap, hogy egyik jelölt mellett sem állnak ki Karácsony Gergely visszalépése után, erről elnökségi döntés született. Azzal magyarázta ezt Kunhalmi, hogy a párt tagsága is megosztott, így a pártvezetés sem foglalhat állást. Mint mondta, a szocialista szavazók egy része Dobrev Klárára fog szavazni, más részük, főleg a fiatalok inkább Márki-Zay Péter felé hajlanak, megint mások pedig otthon maradnak, ha Karácsony Gergely nincs a szavazólapon.
A szavazóik megosztottak, úgyhogy rájuk hagyják, hogyan döntenek.