Tovább szigorítaná a kampányfinanszírozás szabályait az Orbán-kormány

Az Orbán-kormány nem tűri a beleszólást Magyarország belügyeibe, így központi kérdésnek tekinti a baloldali kampányköltésekkel kapcsolatban felmerült külföldi befolyás kérdésének kivizsgálását. A kampányfinanszírozási kérdések mellett az Európai Unió által eddig kifogásolt gyermekvédelmi törvény szigorítására is sort kell keríteni az őszi ülésszakban a kormány szerint.

  • hvg.hu hvg.hu
Tovább szigorítaná a kampányfinanszírozás szabályait az Orbán-kormány

Már az ősszel tovább szigoríthatja az Országgyűlés a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályokat – mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A politikus úgy fogalmazott: „A vonatkozó szabályok áttekintésével el szeretnénk érni, hogy a jövőben ne legyen lehetőség a magyar választások külföldi befolyásolására. Már most hatályos törvények alapján is törvénytelen, ha külföldről beleavatkoznak Magyarország belügyébe. El fogunk készíteni egy további szigorítást tartalmazó módosítást is.”

Ezzel kapcsolatban arra is emlékeztetett, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága már megbízta a Nemzeti Információs Központot, hogy vizsgálja ki a „guruló dollárok” ügyét.

 

Gigabírság, titkosszolgálati jelentések, plakátpropaganda - padlóra kerülhetnek az ellenzéki pártok

Koncepciós perekből ismert elemekkel átszőtt titkosszolgálati és ÁSZ-jelentéssel próbálja igazolni az államigazgatás az orbáni propaganda állítását: hatalomra kerülve az ellenzék külföldi érdeket szolgálna.

Központi ügynek tekinti a kormány Simicskó válaszai alapján a gyermekvédelmi törvény jövőjét is, amelyen ugyancsak szeretnének szigorítani. Mindezek mellett további törvényeket kívánnak hozni közlekedés, agrár, munkavédelem, közbiztonság megerősítése, vagyongazdálkodás témában és a pénzmosás ellen is erőteljesebben kívánnak fellépni.

A frakcióvezető úgy látja, hogy az Európai Unió képtelen kezelni a háború kérdését, Brüsszelnek nincs életképes béketerve, így nem érdemli meg a 2012-ben kapott Nobel-békedíjat.

Simicskó szerint, ahelyett, hogy – újságírói felvetés szerint – újabb migránskvóta elfogadásán munkálkodjon az EU fordíthatna több figyelmet az uniós pénzek kifizetésére, amellyel még Magyarországnak is tartozik. A jövő évi büdzsében, a honvédelem számára elkülönített 2000 milliárd forint a frakcióvezető szerint óriási lehetőségeket rejt magában. Simicskó, aki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke is egyben, szorgalmazza a honvédelem fiatalok közötti népszerűsítését is, szerinte közelebb kell hozni a honvédséget és a társadalmat egymáshoz.