Megvertek egy 11 éves diákot a tornaórán, majd az anyjára is rátámadtak Érden

A helyiek azt feltételezik, hogy a két eset összefügg, a rendőrség egyelőre csak nyomoz.

  • hvg.hu hvg.hu
Megvertek egy 11 éves diákot a tornaórán, majd az anyjára is rátámadtak Érden

Az egyik érdi általános iskolájában támadta meg egy diák az osztálytársát, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani. A megtámadott gyerek kórházi kezelésben részesült. Az orvosi vizsgálatok 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést állapítottak meg. A kórház végül hivatalból feljelentést is tett a rendőrségen.

A két 11 éves gyerek tornaórán játék közben a labda megszerzéséért küzdött, ez fajult verekedésbe. A feldühödött fiatal lábszáron majd többször hasba rúgta társát, végül a labdával is fejbe dobta.

Az áldozat egy volt óvónő fia, a brutális esetre pedig egy aggódó szülő hívta fel a figyelmet a Bors szerint, mivel elégedetlen volt azzal, ahogy az iskola igazgatója kezelte az ügyet.

Miután a megvert fiú lépe csaknem leszakadt, az anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatóját: hogyan fordulhatott elő ilyesmi az iskolában. A bulvárlap szerint azonban nem úgy sült el a látogatás, ahogy az anyuka tervezte, sőt végül még őt vonta kérdőre az iskolaigazgató, mondván, hogy „ismeri a támadó fél családját, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni”.

Három nappal később, a feljelentés után az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került. Bár bizonyíték nincs arra, hogy a két eset összefügg, a helyiek közül sokan vélik úgy, hogy az iskolában verekedő 11 éves családja áll a második támadás mögött.

A rendőrség az ügyben annyit közölt, hogy szeptember 28-án érkezett a bejelentés, miszerint egy Érd, Tétényi utca közelében futó nőt, ezidáig ismeretlen férfi többször megütött. Az Érdi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el, a körülmények tisztázása folyamatban van.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.