„Mi történt Bucsában?” – tette fel a kérdést Schmidt Mária, a Fidesz egyik főideológusa saját oldalán, a Látószög Blogon. Az írás annyira erősre sikeredett, hogy az amúgy minden második magyar közéleti véleményformálást is címlapon hozó Mandiner is úgy döntött, megjelenít egy rövid, kritikátlan kivonatot az amúgy méretes dolgozatból.

Schmidt egész szövegének lényege egy rövid mondatban összefoglalható:

szerinte a mészárlást nem az oroszok, hanem az ukránok követték el.

Schmidt azzal indít, hogy felidézi a történtek „hivatalos” (igen, így, idézőjelek között hivatalos) verzióját: ebben leírja, hogy az ukránokat brutális módon gyilkolták le a Kijev környékéről kivonuló orosz csapatok. Rögzítsük: ez a valóság, ezt támasztotta alá minden olyan, több független szakértő által is igazolt tény, amelyet Bucsáról és az ott történtekről nem tudni vélünk, hanem tudunk.

Schmidt azonban levon egy másik következtetést is: „Bucsa egyértelművé tette, hogy az ukránok a háború ártatlan áldozatai, az oroszok pedig kegyetlen tömeggyilkosok. Minden nyugati politikus számára kötelezővé vált az ukrán mártíromság melletti kiállás és az oroszellenesség csúcsra futtatása”. Szerinte vizsgálat nem igazolta a „hivatalos” verziót, „sőt kérdés feltevése nélkül azonnal készpénznek vették a fentieket, és azóta is tényként kezelik. Egyedül Orbán Viktor engedte meg magának, hogy egy sajtótájékoztatón az őt erről kérdező újságírónak felhívja a figyelmét arra, hogy a tényállást nemzetközi vizsgálóbizottság még nem erősítette meg. Nem, mert semmi ilyesmire nem került sor, ahogy az Északi Áramlatok elleni terrorrobbantások esetében sem.”

És akkor innen jönnek a konteók, Schmidt konteói. Szerinte ugyanis „az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban egyre több, eddig rigorózusan betartott és betartani rendelt dogma dőlt meg, mióta Trump elnök 2025-ben hivatalba lépett”. Felidézi, hogy az ukrán katonákat Németországból irányították az amerikaiak. Felidézi, hogy mindezt az általa csupán „az USA hírszerzési értesítőjének” nevezett New York Times írta meg. Azt viszont már elfelejti mellétenni, hogy ez az a lap, amit Trump gyűlöl és sokszor szidalmaz, a lap pedig finoman szólva is kritikus a mindenkori amerikai kormányzattal – mégis publikált egy olyan cikket, amely amúgy a republikánusok a háborúról alkotott képét erősíti, mert nem politikai, hanem újságírói szempontok alapján szervezi tartalmait és azok megjelenését.

Schmidt innen viharos tempóban halad. Szerinte „Bucsa kiürítésével az oroszok bizonyítani akarták jóindulatukat és a békekötés melletti elkötelezettségüket. Fedoruk bucsai polgármester szerint március 31. városuk felszabadulásának ünnepeként vonul majd be a történelembe. Beszéde közben láthatjuk az oroszok által elhagyott bucsai utcákat. Kilőtt harci járművek és gépjárművek, valamint harcképtelenné vált fegyverek látszanak mindenhol, de sem halottakról, sem sírokról, sem atrocitásokról, sem tömeges kivégzésekről nem beszél a polgármester, és ilyenek sehol nem is látszanak. Egy másik videón az látszik, ahogy napokkal később az ukrán speciális egységek konvoja érkezik a városkába, és végighalad az utcákon. Holttestek ezeken a felvételeken sem látszanak”.

Mindezt Schmidt egy ENSZ-meghallgatás alapján írja, de rögtön folytatja is. Ugyanezen a meghallgatáson ugyanis – amit egyébként az oroszpárti Hinduistan Times publikált – felszólalt egy francia katonaorvos is, aki Schmidt szerint ott volt 2022-ben Bucsában. „Az Azov-egységtől azt a feladatot kapták, hogy lássák el a rászoruló ukrán gyerekeket gyógyszerrel, és a súlyos eseteket szállítsák kórházba. Az Azov-egységgel együtt április 4-én érkeztek Bucsába. A település keleti elővárosában látták, hogy tetemekkel teli teherautókból az út szélére rakják a holttesteket. A város központjában halottakkal megrakott hűtőautókat láttak. A várost addigra lezárta az ukrán katonaság, újságírókat nem láttak. Bocquet kérdésére, hogy milyen tetemek ezek, azt a választ kapta, hogy Északkelet-Ukrajnában elhalálozottak. Látták, ahogy az út szélén fekvő tetemeknek fehér szalaggal össze volt kötözve a kezük. De miután pár nappal korábban heves esőzések voltak, az összes testet sár és agyag borította, a fehér béklyók pedig mind tiszták és újak voltak, nyilvánvalóvá vált, hogy a kezeiket utólag kötözték össze, az oroszok távozása után. Ez minden fotódokumentumon jól kivehető. Látták, hogy egy autóban orosz hadifoglyokat hoztak, és közülük hármat a szemük láttára lőttek térden. A velük levő Azov-parancsnok akkor rájött, hogy ezeket nem lenne szabad látniuk, és azonnali távozásra utasította őket. Elmenőben mindhárman látták, ahogy az orosz hadifogoly tisztet főbelőtték. Megértették, hogy háborús bűncselekmény tanúi lettek, és menekülőre fogták. De azt, hogy az északkelet-ukrajnai holttesteket miért szállítottak Bucsába, miért rakodták ki őket az út szélére, és miért kötözték össze a kezeiket, csak később értették meg. Akkor, amikor hetekkel később az oroszokat azzal vádolták meg, hogy tömegmészárlásokat hajtottak végre Bucsában. Amikor Bocquet hazatért Franciaországba, nyilatkozott a francia médiának. Senki nem kérdőjelezte meg a beszámolóját néhány héttel későbbig, akkor azonban hazugnak nevezték, életveszélyes fenyegetéseket kapott. Elvesztette az állását, a házát, csak mert elmondta, amit Bucsában látott” – írja Schmidt, majd ő is megállapítja, hogy ez bizony a „nem hivatalos változat”.

Majd hosszan idézi a „hivatalos változatot is”, amit saját bevallása szerint a Wikipediáról kopizott be a cikkébe. Majd, miután beillesztette az ott leírt – és igazolt – borzalmakat, megállapítja: „talán kicsit kevesebb több lett volna. Ok. Nem én fogom az MI6 jól begyakorolt és rutinos legendagyárát, vagy a sokat próbált ukrán szolgálatokat tanácsokkal ellátni, hiszen, ha van a világon tapasztalt szervezet, ami több száz éve folyamatosan gyártja a koholmányokat, terjeszti a rémhíreket és szervezi a lejárató kampányokat, az a briteké.” Végül megállapítja: mindez „mesteri ötvözete a valóságnak és a fikciónak”.

A valóság szerinte ugyanis „talán az, hogy holttesteket először április 1-jén és 2-án mutattak, akkor amikor már ukrán katonaság volt a városban. A bemutatott fotó- és filmbizonyítékok áttanulmányozása után a megkérdezett halottkémek kizárták azt a lehetőséget, hogy a szóban forgó tetemek több nappal korábban haltak volna meg, és azóta a szabadban feküdtek volna. Valószínű tehát, hogy a felvételeket manipulálták, esetleg visszadátumozták, hogy alátámasszák, hogy a holttestek már március óta az utcákon hevertek. A videókon látható időjárási viszonyok nem esnek egybe a megjelölt időpontok meteorológiai adataival. Egyes beszámolók szerint a filmeken a testek egyike-másika még mozgott, ami a propaganda célokból való megrendezettségre utal. A tömeggyilkosságok valószerűtlenségét támasztja alá, hogy a sebekből nem folyt ki vér, nincsenek a tetemeken vérfoltok. A helyszíneken nincsenek, de legalábbis nem látszanak robbanószer, illetve lövegmaradványok, nyomok.” Majd ír egy kicsit a fehér karszalagokról is, ezeket szerinte az oroszbarátok hordták, az ukránpártiak kékeket viseltek.

„Ez abba az irányba mutat, hogy a bejövő ukrán egységek büntetőakciójáról lehet szó, amit az oroszokkal kollaborálókkal szemben foganatosítottak”

– írta. Végül megállapítja: „három év telt el. Nem volt nemzetközi vizsgálat. Nem tudjuk, kik az áldozatok, nincs válasz a legszembeötlőbb ellentmondásokra. Pedig olyan jó lenne tudni, mi történt Bucsában.” A kormányzati kommunikáció korábban is kikezdte Bucsa történetét: a Magyar Nemzet publicistája februárban relativizálta az ott történteket. Akkor Rácz András Oroszország-szakértő felajánlotta Pilhál Tamásnak, hogy kiviszi Ukrajnába. Pilhál, aki a cikket jegyezte, nem ment. Fél a háborútól.