Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet
Péntektől fokozatosan tér vissza a nyárias idő.
HVG
A hét végére visszatér a nyárias idő: a hőmérséklet csúcsértéke emelkedik, vasárnap már 30 Celsius-fok felett alakul – írja előrejelzésében a HungaroMet.
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhőzet mellett általában sok napsütés várható, ugyanakkor a nyugati megyékben több és vastagabb lesz a felhőzet, ott kisebb eső, zápor előfordulhat. Az élénk északnyugati, északi szelet már csak kevés helyen és csupán átmenetileg kísérhetik erős lökések. A csúcsérték általában 20 és 25 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati tájakon kissé hűvösebb lesz az idő.
Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos idő várható, de néhány zápor, zivatar előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 7-15, míg a csúcsérték 24-30 fok között valószínű.
Vasárnap sok napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők, valamint az időnként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett, utóbbiakból helyenként – elsősorban a hegyekben – zápor, zivatar kialakulhat. Csak néhol élénkülhet meg a déli, délnyugati szél. Hajnalban 11-19, délután 26-32 fok várható.
Jóval hidegebb az idei tavasz a tavalyinál, csakhogy az volt az eddigi legmelegebb. Az idei májust nem csak ezért érezzük hidegebbnek, de azért is, mert meggyengült a magaslégköri poláris örvény. Összességében mégis melegebb volt az átlagnál.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.