„A magyar köznevelés nincs romokban” – levelet írt az iskolaigazgatóknak a távozó Maruzsa Zoltán
A távozó oktatási államtitkár nagyon is büszke számos eredményre, amelyeket „nem mindig optimális körülmények között” értek el.
A távozó oktatási államtitkár nagyon is büszke számos eredményre, amelyeket „nem mindig optimális körülmények között” értek el.
HVG
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének kutatásért felelős igazgatója azt ajánlja az amerikai kormányzatnak, hogy kövesse a magyar külpolitika változásait, mert azok nagy átalakulást jeleznek a térségben.
hvg360
Konstruktív hangulatú délelőtti meghallgatása után a parlament nemzetbiztonsági bizottságának is beszámolt terveiről a leendő honvédelmi miniszter, aki ezúttal a kampány több, a személyét támadó híresztelésére is reagált. A politikus a szövetségesek bizalmának visszaszerzését, a védelmi kiadások növelését és a szolgálatot teljesítők nagyobb megbecsülését ígérte.
Május 9-én megszűnt a parlamenti mandátuma, ezáltal a mentelmi joga is Bóna Zoltánnak, akinek köze van ahhoz az ügyhöz, amelyben a halászteleki polgármestert gyanúsítják azzal, hogy fiktív munkaszerződést biztosított egyik rokonának az Országgyűlés Hivatalánál.
MTI
Marcin Romanowskit utoljára három hete látták a budapesti bérelt lakásában, amikor május elsején keresték, már hűlt helyét találták és a cuccai is eltűntek.
Meghallgatta az oktatási bizottság az oktatási és gyermekügyi miniszterjelöltet, Lannert Juditot, aki azt ígérte, széles körű párbeszédet indít a főbb kérdésekről. Azt is jelezte: új törvények várhatók.
HVG
Az RTL riportere egy képet osztott meg a dunavarsányi jelenetről – utóbb törölte a posztot.
HVG
Az élettársát pedig egy ollóval le akarta szúrni. Nem kell börtönbe mennie, felfüggesztettet kapott.
HVG
A volt űrügyi biztos szerint a jogviták „kezelése során jóhiszeműen és példamutatóan kell eljárni”. Az érintett lakó ráadásul jobboldali érzelmű, ezért nem is hozakodott elő az üggyel a választások előtt.
HVG
A múlt héten szüntették meg Szabó Bence gyanúsítotti státuszát, ügyvédje akkor arról beszélt, abban reménykedik, hogy nemsokára a teljes eljárást megszüntetik, erre azonban egyelőre nem került sor.
HVG
„Lózung”, „hangzatos populista”, illetve „demagóg” a kulcsszavak.
HVG
Szondi Vanda új kihívásról írt közösségi oldalán, Köböl Anita pedig visszautasíthatatlan ajánlatról posztolt.
HVG
Egy tavaly szeptemberben megkötött munkaszerződés miatt az Országgyűlés Hivatalát összesen 14,3 millió forint kár érte a vád szerint.
HVG
Barátságos légkör fogadta a honvédelmi miniszterjelöltet hétfői bizottsági meghallgatásán, még a volt kormánypárt képviselői sem szavaztak ellene. Így ígért kontinuitást és finomhangolást a haderőfejlesztésben, ellenőrzést a visszaélésekkel kapcsolatban és humánpolitikai reformot az állománynak.
A volt miniszter Melléthei-Barna Mártonnak üzent, aki – Magyar Péterhez hasonlóan – a közjogi méltóságok lemondására szólított fel.
HVG
A leendő tudományos és technológiai miniszter szerint a pedagógusoknak és pszichológusoknak kell dönteni arról, hogy az okoseszközök mikor kerüljenek be az iskolába.
HVG
A külügyi tárca alá visszakerülő Információs Hivatal felügyeletével is megbízott külügyminiszter-jelölt a demokratikus kontroll és a nyilvánosság erősítésére tett ígéretet parlamenti meghallgatásán a Nemzetbiztonsági Bizottságban. Ugyanakkor azt várja el a külügy dolgozóitól, hogy „senki ne legyen lyuk a rendszerben”.
A Tisza-kormány döntéseiről nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hanem kormányszóvivők fogják tájékoztatni a nyilvánosságot – közölte a miniszterelnök.
HVG
A szakmai szervezet az autonóm működés visszaállítását követeli, és létrehoz egy bejelentő platformot azoknak, akik jelzést tennének hatalmi visszaélésről.
HVG