Újabb bukott fideszes polgármesterjelölt kapott kormányzati állást
Csütörtöktől Alakszai Zoltán volt miskolci jegyző vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalt.
Csütörtöktől Alakszai Zoltán volt miskolci jegyző vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalt.
Amikor megtakarításról, befektetésről van szó, a legtöbben bankbetétekben, esetleg állampapírokban gondolkoznak. Sokan a magasabb hozam reményében a részvénypiacokon is kipróbálják magukat, vagy részvényalapokba fektetnek. Pedig már itthon is vannak olyan befektetési alapok, amelyek csak felelősen gondolkozó, a fenntarthatóságot szem előtt tartó cégek részvényeibe fektetnek.
Tízezer fölé nőtt a járvány kezdete óta diagnosztizált magyar koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban nem volt olyan megyéje az országnak, ahol ne találtak volna új fertőzöttet.
Esőre nem kell készülni, melegre annál inkább, nem úgy tűnik, mint ha szeptember lenne.
A szigorítás az egészségügyi, szociális és köznevelési ágazatra vonatkozik.
Bicskén egy ötödikes diák tesztje pozitív lett.
A Kínához fűződő kapcsolatok is téma volt.
Bár múlt éjjel az MSZP pártigazgatója lemondta a Pest megyei tisztújítást, a szervezetek képviselői mégis összegyűltek Dunakeszin, és megtartották az ülést.
A koronavírusjárvány miatt törölték azt a gépet, ami hazahozta volna a balesetben elhunyt magyar férfit, más gép nincs, lassan lejár a határidő.
Ez rájuk nem vonatkozik.
Ha lesz is oltás a vírus ellen, azt mindenképp az "első vonalban" dolgozóknak kell előbb megkapniuk szerinte.
Szolidaritást vállalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) erőltetett módon végrehajtott átalakítása, autonómiájának megszüntetése ellen tiltakozó hallgatói mellett Péterfy Bori és zenekara, mire sokan nekik támadtak. Azt mondja, mostanra hozzászoktak a trolltámadásokhoz.
Az összes fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményre vonatkozik a tiltás.
Németh Zsolt szerint "teljesen megalapozottan váltotta ki a nemzetközi közösség felháborodását" az, ami a fehéroroszoknál történt. Hosszú út vezetett odáig, mire a kormánypártból valaki kimondta: elcsalták a fehérorosz választást.
A gyerekeket beengedték az iskolába, de tanítás nem volt.
Az Index úgy tudja, hogy a volt államtitkár jövőre kezdhet az Egyesült Államokban.
Láng Zsolt frakcióvezető szerint a gazdasági szereplők megsegítése kötelező feladata a fővárosi önkormányzatnak.
A döntést az intézmény a koronavírus miatti távolságtartási szabályokkal indokolta.
A Békés megyei fideszes képviselő szerint ők Nagy Imréhez hasonlóan ártatlanként ülnek a vádlottak padján. Simonka György közölte: ha teheti, 2022-ben is indul.