Zárt ülésen tárgyalták a DK-s alpolgármester vagyonnyilatkozatának ügyét

Az biztos, hogy tárgyaltak az I. kerületi alpolgármester elleni vagyonnyilatkozati eljárásról, de a zárt ülés miatt nem tudni, milyen eredménnyel. A DK-s politikus a jobboldali sajtó szerint cégbirodalmat felejtett el bevallani, ami így túlzás, de van olyan érdekeltsége, ami nincs a vagyonnyilatkozatában, ám erről nem hajlandó nyilatkozni. Csobánczy Gábor ügye a csütörtöki testületi ülésen folytatódhat.





Hadházy 150 fős csapattal üldözné a korrupciót, szerinte Orbán és Tiborcz is bíróság elé állhat

Százötven fős, évi tízmilliárdból működő korrupcióellenes hivatal végezné az ellenzék győzelme esetén a jogi felelősségre vonást, amit a hivatalt tárca nélküli miniszterként felügyelő Hadházy Ákos szerint „nem kerülhetne el” valaki csak azért, mert miniszter vagy kormányfő volt. A szervezetnek persze más dolga is lesz, hiszen mint mondta, „a sajátjaink között is vannak, akik éhesek”.


Az elszabaduló árakra sem az kormánynak, sem az ellenzéknek nincs válasza

A kampányban a politikai ellenfelek a háborúról beszélnek, a választók viszont – az első háborús sokk után – már arról szeretnének hallani, mi lesz az elszabadult árakkal. A megválaszolatlan kérdések miatt a bizonytalanok az utolsó pillanatra hagyják a döntést, kiszámíthatatlanná téve a voksolás kimenetelét.