Merkely nem akar miniszter lenni, maradna a SOTE élén
A SOTE rektora beszélt arról, hogy nincs Kásler Miklós miniszter és közte háború.
A SOTE rektora beszélt arról, hogy nincs Kásler Miklós miniszter és közte háború.
A vizsgálatokhoz ugyanis először egy negatív koronavírus teszt kéne.
Pedig 91 intézmény kapott erre vonatkozó kérdést.
Legalábbis a Google adatai alapján.
Autójukban ülő híveknek tartott Istentiszteletet Budapesten a XI. kerületében, az őrmezői P+R parkolóban Illés Dávid, a Budai Református Gyülekezet lelkésze a koronavírus-járvány miatt.
Leginkább északkeleten számíthatunk záporokra vasárnap délután, másutt élénk gomolyfelhőképződés lesz, de esetére kitisztul az idő. Hétfőn 22 Celsius fok is lehet, kedden újabb hidegfront jön csapadékkel, utána viszont tovább melegszik az idő.
Anyagi támogatást nyújt a II. Kerüleit Önkormányzat azoknak a helyi lakosoknak és kisvállalkozásoknak, akiknek az új típusú koronavírus-járvány okozta helyzetben lehetetlenült el a megélhetése. Azokat is megsegítik, akik otthon ápolják kórházból hazaküldött hozzátartozóikat.
A hvg.hu három végzős diákot, Samut, Orsit és Gergőt kísér végig az érettségin. Szombaton arról beszélgettünk velük, miért döntöttek a májusi vizsga mellett, hogyan élik meg a helyzetet és viselnének-e maszkot az érettségin.
A globális hálózatról, a parlament elviselhetetlen viszonyairól is szót ejtett a Vasárnapi újságban a házelnök.
A miniszterelnök a Facebookon kívánja mindenkinek, hogy az édesanyja érezhesse, van fia.
Öt emlékezetes érettségibotrányt gyűjtött össze az Eduline a holnap kezdődő rendhagyó érettségi alkalmából. A legutóbbi tavaly volt, emlékszik?