A határozat szerint az Európai Unió történetében példa nélküli, hogy az Európai Bizottság egy tagállammal szemben ideiglenes intézkedésként kényszerítő pénzbírság kiszabását kezdeményezze.
A Mathias Corvinus Collegium évnyitóján mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök, aki hosszan beszélt a magyarok küldetéstudatáról, és a Nyugattól való különbségről. Az MCC egyébként épp a tegnap este megjelent Magyar Közlönnyel került még kivételesebb helyzetbe, a kormányrendelet szerint szinte semmilyen szabály nem vonatkozik az építkezésére.
A koronavírus miatt hosszú hónapokra online módra átállított oktatás nagy lehetőség lett volna arra, hogy a kényszerhelyzet miatt az iskola a 21. századba lépjen, ám ezt nem használtuk ki. A távoktatás, leszámítva egyes egyéni sikertörténeteket leginkább kudarc volt, a kormányzat pedig magára hagyta a pedagógusokat.
A kávéra ma nem lehet csupán reggeli rutinként tekinteni – bár valójában sosem lehetett. A kávé és annak elkészítése egy összetettebb művészet és tudomány, ami folyamatosan fejlődik. Magyarország egyik legelismertebb szakértőjével, a Bányai kávé egyik partnerével, Tóth Sándorral a baristáktól elvárt elképesztő tudásról és elvárásokról, a magyar kávéházak helyzetéről és minőségéről, valamint a kávéitalokról beszélgettünk. És megtudtuk azt is, hogy vajon rendben van-e, ha alkoholt kevernek kávéval.
Az öt ellenzéki párt által támogatott Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányfőnöke az esélyes az előválasztási győzelemre a DK-s jelölttel szemben.
A kormánypárt feljelentést tett az ügyben és a baloldal szerintük uszító retorikáját bírálja. Pikó András polgármester elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot – bármely politikai oldal részéről.
A Szíjj László tulajdonában lévő Seagull MRD luxusjacht és az OE-LEM privát jet 2020-ban és idén is többször nagyon közel "parkolt" egymáshoz. Idén egy másik jacht, a Lady MRD is gyakran feltűnt ott, ahol a magánrepülő.
Magyarázat helyett inkább még az etikai vizsgálat lezárulta előtt kilépett a DK-ból az a párttag, aki azt állította, hogy az előválasztáson a Fidesz saját aktivista szavazóival segítheti ki az MSZP-t.